
Fotó: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány harmadik alkalommal szervezi meg az Ég és Föld elnevezésű nagycsütörtöki koncertsorozatát, amellyel a húsvétra való hangolódásban segítenek. Az érdeklődők Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, valamint Nagyváradon vehetnek részt a koncerteken.
2024. március 25., 11:392024. március 25., 11:39
Az égi, szakrális, nagyheti kompozíciókat éneklő kórushoz társul a földi népművészet, és a lelki könnyebbülésen túl a koncertek alkalmat nyújtanak mindenkinek az elcsendesedésre, a nagyhét és a húsvét misztériumában való elmélyülésre, és zeneileg is igazi csemegének ígérkeznek. Öt város közönségét ajándékozzák meg egy kis kulturális csemegével, amelyek elcsendesedésre hívnak templomaink belsejébe.
Nagycsütörtökön, március 28-án 17 órától a marosvásárhelyi vártemplomban a Cantuale Énekegyüttes, valamint a Tokos zenekar koncertezik.
Szintén 17 órától kezdődik a székelyudvarhelyi belvárosi református templomban is az ünnepre hangolódás, Kásler Magda, az Üver zenekar, valamint a Belvárosi Református Egyházközség Bocskai István Vegyeskara és Presbiteri Férfikara közreműködésével.
Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai Evangélikus Templomban 18 órakor István Ildikó, a Művészeti Népiskola zenetanárai és a Pro Musica Kamarakórus lépnek fel.
Szintén 18 órától Nagyváradon és Kolozsváron is lesz nagycsütörtöki koncert.
A sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi és kolozsvári eseményeken adományokat gyűjtenek a zsoboki Bethesda Gyermekotthon részére.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!