
Közösségi érdek, hogy mielőbb beüzemeljék a szennyvízhálózati rendszert
Fotó: László Ildikó
Másfél évtizedet feküdtek kihasználatlanul a földben az öt települést kiszolgáló szennyvízrendszer gerincvezetékei Felsőboldogfalva községben, mire az új községvezetés lépéseket tett a beüzemelés érdekében. A lakók már hozzájárultak a hálózat kiterjesztéséhez, az önkormányzat pedig sikeresen pályázott támogatásért a kormánynál a működtetés érdekében – egyebek mellett a finanszírozási szerződés megkötésére várnak.
2023. szeptember 24., 16:072023. szeptember 24., 16:07
Pontosan tizenhat éve helyezték a földbe a szennyvízhálózat gerincvezetékeit Felsőboldogfalván, Bikafalván, Hodgyában, Farcádon és Ócfalván, ám a rendszer azóta sem működik. A megépített hálózatot 2019-ben vizsgáltatta meg az akkori községvezetés – az pedig üzemképesnek bizonyult.
Időközben vezetőségváltás történt a községben, így Zsombori Levente polgármesternek kollégáival már a munka folytatásának mikéntjéről kellett döntenie. Szakemberekkel egyeztetve belátta, hogy nem túl gazdaságos egy helyi derítőállomás megépítése, inkább
Ehhez valamivel több mint négy kilométernyi nyomóvezeték földbehelyezésére, valamint egy digitálisan vezérelhető pumpaház megépítésére van szükség. A helyi önkormányzat az Anghel Saligny-programban nyújtott be pályázatot a megvalósítás érdekében; 7 millió lejes támogatást nyertek a kivitelezésre.
Zsombori érdeklődésünkre kifejtette, mostanra beszerezték a projekt megvalósításához szükséges engedélyeket és egyéb dokumentumokat, ugyanakkor a kivitelezési tervek is elkészültek. Az építkezési cég kiválasztása érdekében hirdetett közbeszerzési eljárás során óvás történt, így
Ha ez is megtörténik, akkor már csak a finanszírozási szerződést kell aláírják a fejlesztési minisztériummal, és kezdődhet a kivitelezés.
A polgármester derűlátó, hiszen úgy gondolja, hogy még idén beindulhat a nagyjából három hónapig tartó építkezés. „Én arra is látok esélyt, hogy akár idén befejezzék a munkát” – fogalmazott.
Már csak azért is fontos, hogy mielőbb megvalósítsák a projektet, mert azt megelőzően nem kezdődhet el Hargita Megye Tanácsának beruházása, amely során teljesen felújítanák a 137-es számú megyei utat Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között.
Erre más megoldás sajnos nincs, hiszen az útpadkák, zöldövezetek alatt már számos vezeték van.
Az önkormányzatnak nem volt anyagi kerete arra, hogy kiterjesszék a portákig a már meglévő hálózatot, ezért a lakók segítségét kérték ehhez. Többségük vállalta is a háztartásonként kétezer lejes díj megtérítését. Ennek köszönhetően Felsőboldogfalván, Bikafalván és Ócfalván földbe helyezték az említett vezetékeket, de Hodgyában és Farcádon is folyamatban van a munka.
Egy helyi vállalkozótó lapunknak elmondta, szívesen kifizették a kért összeget, hiszen nekik is érdekük, hogy mielőbb működjön a rendszer. Ennek köszönhetően ugyanis egyszerűbb lesz a szennyvíz kezelése, mint jelenleg, amikor ülepítő tartályt kell használjanak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!