Hirdetés
Hirdetés

Ilyen sokan még nem őrködtek örökségeink felett

Idén neveztek be a legtöbben a vetélkedőre •  Fotó: Örökségünk Őrei/Facebook

Idén neveztek be a legtöbben a vetélkedőre

Fotó: Örökségünk Őrei/Facebook

Tizennégy megyéből 73 csapat nevezett be az Örökségünk őrei vetélkedőre, mintegy 605 fiatal fog egy-egy erdélyi műemlékkel foglalkozni, annak múltját kutatni és jövőjén ötletelni.

Antal Erika

2022. november 07., 19:302022. november 07., 19:30

Hargita megyéből tizenhét, Maros megyéből tizenhárom és Kovászna megyéből hat csapat nevezett be a vetélkedőre – válaszolta érdeklődésünkre Hegedüs Csilla ötletgazda, aki szerint soha ennyien nem jelentkeztek,

soha ennyien nem akartak műemlékeket örökbe fogadni,

kastélyok, templomok, udvarházak múltját feltárni, a jövőjén gondolkodni.

Védelmezői legyenek az épített örökségnek

„Óriási öröm számomra, hogy ilyen sok iskolához eljutott a felhívásunk. Az pedig még nagyobb öröm, hogy

Idézet
a járvány után nagyobb a lelkesedés a verseny iránt, mint előtte volt,

hiszen ennyi csapat még sohasem jelentkezett” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla, hozzátéve, hogy kíváncsian várja az idei produkciókat is, hiszen a diákok minden évben bebizonyították kreativitásukat. A kezdeményezők célja, hogy a fiatalok folytassák majd az elkezdett munkát, és később is jó gazdái, védelmezői legyenek az épített örökségnek.

Hirdetés

A csapatoknak november 4-ig kellett elkészíteniük a Facebook-oldalukat, ahová rövid bemutatkozó videót töltenek fel magukról és választott műemlékükről. November 4-től egy hónap áll rendelkezésükre, hogy megszólítsák a helyi közösséget, és egy legalább ötven résztvevőt számláló rendezvényt szervezzenek, ami lehet például kiállítás, flasmob, versest, idegenvezetéses túra.

A cél, hogy bevonják a közösséget is az épület múltjának felfedezésébe, és felhívják a figyelmet a műemlék fontosságára.

Emellett médiaszereplésekkel, rádióban, TV-ben, újságcikkben való megjelenéssel még szélesebb körben népszerűsítik az általuk örökbefogadott műemléket. A diákok tevékenységnaplót is vezetnek majd, amelyet a második forduló végén mutatnak be.

Felfedezik és másokkal is megismertetik

Érdeklődésünkre Hegedüs Csilla elmondta, nagyon változatos, sokrétű azoknak a műemlékeknek a listája, amelyeket a diákok kiválasztottak.

Sok templom, kastély, kúria szerepel, malmok, de még a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyár is.

Az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! országos verseny az RMDSZ ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése. A verseny alatt a diákok kiválasztanak egy-egy műemléket és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék, másokkal is megismertessék azokat. A titkokat, különlegességet keresik, és ezt kreatív módon bemutatják különböző digitális és hagyományos kommunikációs eszközökkel, miközben népszerűsítik, minél szélesebb körben megismertetik a műemléket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés