
Ukrajnai menekültek Marosvásárhelyen. Az állam támogatja az ellátásukat és étkeztetésüket. Archív
Fotó: Rab Zoltán
Marosvásárhelyen a múlt hónapra összesen 147 ezer lejt számlázott a polgármesteri hivatal szociális igazgatósága azoknak a személyeknek, akik ukrajnai menekülteknek biztosítottak szállást és ellátást. A magánszemélyeknek, vagy vállalatoknak minden hónap első három munkanapján kell benyújtaniuk a kérvényt a szükséges iratokkal, bizonylatokkal a városházára.
2022. június 14., 11:042022. június 14., 11:04
2022. június 14., 11:542022. június 14., 11:54
Az ukrajnai menekültek ellátásáról pontos iratokat kérnek a városháza szociális igazgatóságán, bizonyítaniuk kell a szállásadóknak, hogy hány személynek mennyi ideig biztosítottak szállást vagy étkezést. Ehhez a befogadottak iratai mellett a lakás tulajdonjogi irataira is szükség van – tudtuk meg Andreia Moraru igazgatótól, aki elmondta:
„Eddig valamennyi kérvényt pozitívan bíráltak el, nem történt fennakadás, nem utasították vissza senkinek a kérvényét” – magyarázta a szociális osztály igazgatója.
– mondta lapunk érdeklődésére Andreia Moraru. Étkeztetésre március 3-tól, elszállásolásra március 23-tól nyújt támogatást az állam, ettől az időszaktól lehet igényelni a pénzt.
Azt, hogy az így kapott összeg után kell-e majd jövedelemadót fizetni, nem sikerült megtudnunk.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!