
Tavaly decemberben, a két ünnep között tűntek el a címerek a Patkóból
Fotó: Beliczay László
Zajlik az engedélyeztetési folyamat, minden bizonnyal ismét kiállítás formájában kerülnek vissza a címerek a székelyudvarhelyi Márton Áron térre. A tavaly nyáron visszaállított domborműveket azért kellett eltávolítani, mert nem volt megfelelő engedély azok műemlékvédelmi övezetbe való kihelyezésére.
2020. február 13., 22:022020. február 13., 22:02
Urbanisztikai bizonylat ugyan volt, de a címerek visszaállításához szükséges, a Hargita megyei kulturális igazgatóság által kibocsátott engedéllyel nem rendelkezett a polgármesteri hivatal, ezért kellett eltávolítani a Márton Áron térről a domborműveket. Az engedélyeztetési folyamat lebonyolítására harminc napnyi haladékot kapott akkor a hivatal, a procedúra jelenleg zajlik – tudtuk meg Venczel Attilától. Székelyudvarhely városi jegyzője felelevenítette, tavaly decemberben
többek között a Hargita megyei prefektusi hivatalhoz, a Hargita megyei kulturális igazgatósághoz és az építkezési felügyelőséghez. Sőt, az ügy a kormány főtitkárságához is eljutott, így a további feszültségek elkerülése érdekében a hivatal jobbnak látta elszállítani a domborműveket a központból. Egyébként az építkezési felügyelőség akkor
A szeptemberi avatáskor
Fotó: Lőrincz Csaba
„Most két út áll előttünk. Amennyiben továbbra is kiállításként kerülnek vissza a címerek a Patkóba, akkor viszonylag egyszerűbb az engedélyek kiváltása, de ha a végleges elhelyezés mellett dönt a városvezetés, akkor a kulturális minisztérium jóváhagyására is szükség van” – sorolta a jegyző. Hozzátette,
„Fontos ezt most mind eljárni, hiszen műemlékvédelmi övezetről lévén szó minden engedély nélküli beavatkozás bűncselekménynek minősülne” – magyarázta Venczel.
Egy kis történelem
A dombormű címereket tavaly szeptember 4-én testvérvárosi szerződéskötés kíséretében leplezték le. A reprodukciókat Zavaczki Walter szobrászművész készítette, a megvalósításhoz szükséges összeget pedig Budapest Főváros, Soroksár, Budavár és Pestszentlőrinc közösen ajánlotta fel. Az eredeti öt címert 1941. szeptember 5-én rögzítettek a Márton Áron tér patkó alakú falához: a patkó belső ívében balról jobbra Udvarhely vármegye, Székelyudvarhely, Magyarország, Erdély és Pestszentlőrinc címerei díszítették a teret. A címereket a kommunizmus idejében távolították el.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!