
2018 januárja óta a doni hősök emlékkeresztjénél zajlik a főhajtás
Fotó: Bedő Zoltán
Idén is fejet hajtanak a Don-kanyar hősei előtt a Katrosában felállított apostoli keresztnél a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya szervezésében. A szombaton délelőtti megemlékezés jelentőségét a tragikus események 80. évfordulója erősíti.
2023. január 20., 16:222023. január 20., 16:22
2023. január 20., 18:142023. január 20., 18:14
Szombaton 10.30-kor a megemlékezők – a vitézi rendek tagjai, hagyományőrzők, de mások is – a doni hősök emlékkeresztje felé vezető letérőnél találkoznak, a Kézdivásárhelyről a Kászonokba vezető főút mellett, nem messze a megyehatártól, ahonnan
A tervezett koszorúzások előtt beszédek, énekek, szavalatok hangzanak el.
Itt 2010 óta minden évben felidézik a magyar 2. hadseregnek az 1943. januári voronyezsi szovjet áttörés okozta tragédiáját. Korábban, a Történelmi Vitézi Rend tagja, Szima Csaba hagyományőrző-honvéd kezdeményezésére a 24. határvadász-zászlóalj általa felfedett egykori támpontja helyén 2013 augusztusában felállított kettős keresztnél, 2018 óta pedig a Kelemen Dénes gelencei mester faragta apostoli keresztnél. Ez ugyancsak egy, a 24-esek által használt bunker helyén áll.
Több alkalommal 24 kilométeres gyalogtúrát is szerveztek Kézdivásárhelyről a Katrosáig, nem egyszer havas porozóban, metsző hidegben.
Korábban a 2013-ban felállított kettős keresztnél emlékeztek a doni hősökre
Fotó: Kocsis Károly
„Az Árpád-vonalhoz tartozó erődrendszer Katrosa-völgyi szakaszát 1940-ben építették, a futó- és lövészárkok, betonbunkerek maradványai és a géppuskaállások nyomai ma is jól láthatók, érzékeltetik az itt lefolyt harcokat, s hogy a katonák reménytelen helyzetben, a sokszoros túlerővel szemben is, tudatosan vállalták a reménytelen küzdelmet is, hogy egységeik ez alatt felzárkózhassanak, s ellentámadásba lendülhessenek” – olvasható a Vitézi Tájékoztató egy korábbi számában. Több bunkeren a magyar történelem fontos eseményeire emlékeztető tábla található, az elsőt, amelyet a Bellő-tetőn található parancsnoki bunkerben avattak fel 2009-ben, Szima Csaba készítette.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!