
Máris akadály gördült a katolikus gimnázium újraalapítása elé. Képünk illusztráció
Fotó: Rab Zoltán
A Maros Megyei Tanfelügyelőség kedvezőtlenül véleményezte a katolikus gimnázium újbóli létrehozását – közölte a Zi-de-zi.ro helyi portál a tanfelügyelőség honlapján közzétett dokumentumok és tanfelügyelőségi belső értesülések alapján.
2022. szeptember 13., 19:172022. szeptember 13., 19:17
2022. szeptember 13., 19:232022. szeptember 13., 19:23
A tanfelügyelőség igazgatótanácsa szeptember 8-án hozott határozatában úgy vélte:
A tanfelügyelőség azt közölte, hogy az oktatási minisztériumtól kért szakvéleményt az iskolaalapítási szándékot jelző önkormányzati határozat véleményezéséhez, mostani következtetéseit pedig a minisztériumtól kapott válasz alapján fogalmazta meg.
A marosvásárhelyi önkormányzati képviselő-testület augusztus 25-ei ülésén szavazta meg az iskolahálózat struktúrájának módosítását, és ezen belül a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ismételt létrehozását.
Az iskola a szeptember 5-én kezdődött tanévben önálló státus nélkül, a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként folytatja tevékenységét, miután a létrehozását elrendelő 2018-as miniszteri rendeletet a bukaresti legfelsőbb bíróság májusban érvénytelenítette.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
Az összesen 56 központi költségvetési szerv közül 49 november 4-ig benyújtotta a pénzügyminisztériumnak a 2027-es kiadási keretekre vonatkozó javaslatát – közölte csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
2 hozzászólás