Hirdetés
Hirdetés

Elszállították a törvénytelenül felszerelt mászókákat, hintákat a marosvásárhelyi játszóterekről

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Felháborodást keltett a marosvásárhelyi kisgyermekes szülők körben, hogy előzetes értesítés nélkül a város több játszóteréről összeszedtek eszközöket és elvitték azokat. Kiderült, hogy a városháza azért tette ezt, mert a felszerelt játékelemek nem azok voltak, amelyek a szerződésben szerepeltek.

Simon Virág

2021. február 22., 12:012021. február 22., 12:01

Már tavaly novemberben kiderült, hogy a volt városvezetés, 2020-ban, a kampányhajrában

több játszóteret építkezési engedély nélkül hozott létre, alakított át, nem tartva be a szerződésben foglaltakat.

Ez azt jelenti, hogy olyan játszóeszközöket is felszereltek, amelyek nem szerepeltek a szerződésben, mindezt a szükséges engedélyek nélkül. Az engedélyek kiváltása azért is fontos, mert azt feltételezi, hogy valaki átveszi és ellenőrzi a játszóeszközöket, megvizsgálja, hogy megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere elrendelte, hogy

minden újonnan felszerelt játszóteret ellenőrizzenek, figyelembe véve a játékok biztonságát, de a szerződésben foglaltak betartását is.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

A helyszíni ellenőrzések során kiderült, hogy több játszótéren vannak olyan elemek, amelyek nem szerepelnek a kivitelezővel megkötött szerződésben, így elhelyezésük szabálytalan. Emiatt a napokban a Kövesdombon, de az Egyesülés negyedben a Földműves utcában, illetve a Tudor lakótelepen az Ágacska és a Szuper üzletnél leszerelték ezeket a játékelemeket. A Szupernél szinte teljesen üresen maradt a játszótér.  Az édesanyák, nagymamák jogosan voltak felháborodva, mert senki nem értesítette őket, hogy mi történik. Igaz ugyan, hogy

a városháza Facebook-oldalán megjelent egy pár soros hír arról, hogy miért szerelték le a eszközöket, de nem mindenki követi ezt az oldalt.

A törvénytelenül felszerelt elemeket begyűjtötték a játszóterekről •  Fotó: Rab Zoltán Galéria

A törvénytelenül felszerelt elemeket begyűjtötték a játszóterekről

Fotó: Rab Zoltán

A Székelyhon megkeresésére a városháza illetékese elmondta, hogy elsősorban nem azért szerelték le a játékeszközöket, mert azok veszélyesek lettek volna, hanem azért, mert az átláthatóság és a törvény betartása érdekében

csak olyan hinták, mászókák lehetnek a tereken, amelyek a kivitelezővel megkötött szerződésben is szerepelnek.

Ezért, azokat, amelyeket nem a szerződés alapján állítottak fel, összeszedték. Megtudtuk, azért történt ez meg most, hogy tavaszig vissza tudják szerelni az eszközöket, a törvényes előírásoknak megfelelően.

Hirdetés

Az érvényben levő egészségügyi rendelkezések értelmében a játszóterek továbbra is zárva kellene legyenek, de ezt legtöbb helyen nem tartják be, nem ellenőrzik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés