
A program első szakaszában mosógépekre is lehet értékjegyeket lefoglalni. Képünk illusztráció
Fotó: Jakab Mónika
Elrajtolt hétfőn délelőtt a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt különítettek el – írja az Agerpres hírügynökség a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságának (AFM) tájékoztatására hivatkozva.
2022. november 21., 16:362022. november 21., 16:36
Az érdeklődőknek keddtől számítva öt nap áll a rendelkezésükre, hogy létrehozzanak egy felhasználói fiókot, amelynek megléte előfeltétele a program bármely szakaszában való részvételnek. Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt.
A felhasználói fiókok létrehozását követően
a program első szakaszában (december 5–9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni,
a második szakaszban (december 12–16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre,
a harmadik szakaszban (december 19–23. vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.
Az első szakasz költségvetése 25 millió lej, a második szakaszra 10 millió lejt, a harmadikra 15 millió lejt szánnak.
A mosógépek és mosogatógépek, légkondicionáló berendezések, hűtők, fagyasztószekrények és -ládák, ruhaszárító gépek vásárlását 400 lejjel, a porszívók beszerzését 200 lejjel támogatják a program keretében, laptopokra 500 lejes, táblagépekre 300 lejes voucher igényelhető.
A lefoglalt értékjegyeket az érvényesítéstől számított hét napon belül be kell váltani. Azok a regisztráltak, akik a program első kiadásában lefoglalt értékjegyet nem használták fel, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre.
A háztartási gépek roncsprogramjában részt vevő kereskedők jegyzéke hamarosan elérhető lesz a www.afm.ro honlapon - közölte az AFM.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!