
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Előzésbe kezdett egy gyimesfelsőloki autóvezető, miközben őt is előzték, így baleset történt vasárnap délután Gyimesközéplokon.
2021. május 24., 17:452021. május 24., 17:45
2021. május 24., 20:162021. május 24., 20:16
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése szerint egy 30 éves gyimesfelsőfoki nő Gyimesbükk irányából a 12A jelzésű országúton hazafelé tartott gépjárművével, amikor egy előtte haladó autó előzésébe kezdett, miközben a mögötte haladó 69 éves férfi által vezetett autó éppen előzte őt.
A manőver következtében az egyik autó elülső része a másik jármű oldalának ütközött, és mindkét gépjármű lesodródott az úttestről és egy gyimesközéploki lakóház kerítésének ütköztek. A balesetben a 30 éves nő megsérült.
Az ütközés idején egyik autóvezető sem volt alkohol befolyása alatt. Az ügyben eljárás indult.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
2 hozzászólás