
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a gépkocsivezetőt, aki a Fehér megyei Marosszentimrén vasárnap hajnalban történt, három halálos áldozatot követelő gázolásos balesetet okozta.
2023. augusztus 28., 10:112023. augusztus 28., 10:11
A bíróságok portálján közzétett információk szerint a 19 éves, vajasdi (Oiejdea) sofőr 30 napos vizsgálati fogságba került; gondatlanságból elkövetett emberölés és alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés miatt indult eljárás ellene – írja az Agerpres hírügynökség.
A fiatal sofőr az 1-es országúton, Marosszentimre kijáratánál, egy üzemanyag-töltőállomás közelében hajtott bele egy hat személyből álló csoportba, amelynek tagjai az út szélén haladtak. A balesetben egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal életét vesztette.

Gyalogosok közé hajtott egy autó a vasárnapra virradóra az 1-es országúton, a Fehér megyei Marosszentimre térségében; három személy meghalt. Mint kiderült a sofőrnek mindössze kilenc hónapja volt jogosítványa.
A sofőr ellenőrzésekor 1,06 milligramm/liter légalkohol-koncentrációt mutatott ki a szonda. Drogtesztet is végeztek rajta, az eredmény szerint kábítószert nem fogyasztott.
Az áldozatok helybéliek, hozzátartozóik szerint éppen hazaérkeztek egy gyulafehérvári klubból, és szerettek volna vásárolni valamit a közelben levő üzemanyag-töltőállomáson. Útközben gázolta el őket az autó.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
szóljon hozzá!