Hirdetés
Hirdetés

Előzés miatt következett be a három autót érintő baleset

•  Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook

Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Info/Facebook

Három autó ütközött Bögöz községben, kedd délután. Gyergyószentmiklóson egy idős férfit, Felsősófalván pedig egy idős nőt gázoltak el szintén a keddi nap folyamán  – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság összesítéséből.

Székelyhon

2021. augusztus 18., 17:452021. augusztus 18., 17:45

Két személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött Bögöz községben, a 137-es megyei úton kedden, nem sokkal öt óra után. Egy 66 éves székelyudvarhelyi férfi lakóhelye felé haladt, amikor megpróbált megelőzni egy teherautót, amit egy 57 éves Szépvíz községből származó sofőr vezetett, azonban nekiütközött egy, a szembejövő sávon szabályosan közlekedő 35 éves farkaslaki sofőr által vezetett autó oldalának. Az ütközés következtében az előzésben levő autó a teherautónak is nekicsapódott, majd lesodródott az úttestről.

A hatóságiak vizsgálata során kiderült, hogy egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően. Egyik sofőr megsérült, az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás.

Hirdetés

Gyalogosgázolások is történtek

Egy 77 éves helyi férfit ütött el, a szintén helybéli 73 éves sofőr Gyergyószentmiklóson kedden, fél tizenkettő körül. A gyalogos Szabadság-téri gyalogátkelőn próbált átkelni, amikor elütötték.

Fél óra múlva egy szintén 77 éves felsősófalvi nőt ütöttek el a településen áthaladó országúton – mint kiderült, ő szabálytalanul kelt át az úttesten. A szóban forgó gyalogos a 13A jelzésű országúton próbált átkelni, amikor a Korond községi 37 éves sofőr elgázolta.

A hatóságiak mindkét eset kapcsán megállapították, hogy az autóvezetők nem fogyasztottak alkoholt. Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak eljárást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés