
Soós Zoltán és Péter Ferenc. Együttműködnek a folyamatban levő beruházások előmozdításában és a további projektek megvalósításában
Fotó: Haáz Vince
A vásárhelyi körgyűrű és a megyeszékhelyi, segesvári és szászrégeni elkerülőút ügyében találkozott kedden Bukarestben Marosvásárhely újonnan megválasztott polgármestere és a Maros Megyei Tanács elnöke a fejlesztési miniszterrel. Soós Zoltán és Péter Ferenc a megbeszélés eredményeiről tájékoztatták a sajtót is a marosvásárhelyi városháza előcsarnokában.
2020. november 04., 15:562020. november 04., 15:56
Úgy Soós Zoltán, polgármester, mint Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy nagyon fontosnak tartják, hogy a megyeszékhely és a megye közös úton járjon, közösen pályázzon, rendezze az eddigi vitás ügyeket.
A vitás ügyek között van a nagykórház körüli terület tulajdonjogának kérdése, amely több éves pereskedés után sem oldódott meg.
A két elöljáró elmondta, hogy a városi és megyei önkormányzatok közös határozatot fogadnak majd el a telekkel kapcsolatban, mert ezt a vitát le akarják zárni. Péter Ferenc azt mondta, hogy már a jövő évi megyei költségvetésben pénzt hagynak jóvá a korház körüli parkolók kialakítására.
Soós Zoltán jó hírként jelentette be, hogy Marosvásárhely körgyűrűjének terve finanszírozást nyert a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) 2014–2020 keretében.
Az autópálya lehajtójától a Bodoni útig levő 2,5 kilométeres szakasz fog elsőként elkészülni (értéke 75 millió lej). Előreláthatóan már januárban ki lehet írni a versenytárgyalást a kivitelező kiválasztására és 18 hónapig tart majd a terv megvalósítása. Ez a szakasz azért nagyon fontos, mert az autópálya elkészülése után várhatóan megnő a forgalom, s ez a szakasz tehermentesítené a Dózsa György utcát. Hiszen a Metro áruháznál beérkező autókat, továbbvinné a Bodoni, a Segesvári út felé. A körgyűrű másik szakasza, amely támogatást nyert, 1,6 kilométeres és a Nagyernye-Koronka terelőúttól az E60-as útig (Segesvári út) vezetné a forgalmat. Ennek értéke 49 millió lej.
A Koronka-Nagyernye közötti, marosvásárhelyi elterelőút kérdése kapcsán Péter Ferenc elmondta, hogy
Mint ismert, miután felbontották a szerződést a kivitelezővel már két versenytárgyalást szerveztek, de egyikre sem jelentkezett egyetlen cég sem.
Péter Ferenc úgy tudja, hogy hibásan van összeállítva a feladatfüzet és ezen kellene változtatni. Mint elmondta jövő héten Brassóba megy majd, hogy találkozzon az útügyi igazgatóság képviselőivel és egyeztessenek ezen elkerülőút kérdésében is. De ott szóba fog majd kerülni a szászrégeni kerülőút is, amely esetében szintén felajánlották a segítségüket. Egyedül a Segesvárt elkerülő út ügye van sínen.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!