
Más megyében tartózkodik a lány, a hatóságok nem keresik tovább. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Két napig nagy erőkkel keresték a 16 éves, marosvásárhelyi Istoica Zsuzsannát, mára pedig kiderült, egy másik megyében tartózkodik, és önként hagyta el otthonát. Nem lett semmiféle bűncselekmény áldozata, a hatóságok abbahagyták a kutatást.
2019. szeptember 25., 20:022019. szeptember 25., 20:02
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben értesített, hogy a hétfőn, édesanyja bejelentése nyomán eltűntnek nyilvánított kiskorút szerdán egy másik megyében fedezték fel. A rendőrség nyomozása során kiderült, hogy
A fiatal lány nem lett semmiféle bűncselekmény áldozata, és jelenleg az állami hatóságok gondozása alatt áll – tájékoztatott a rendőrség, megköszönve, hogy keddi felhívásuknak köszönhetően számos intézmény és magánszemély segített az eltűntnek hitt lány felkutatásában.

Tizenhat éves lány tűnt el hétfőn Marosvásárhelyről: reggel kiment az udvarra, és nem tért többé haza. Az eltűnt fiatal megtalálásában a lakosság segítségét kéri a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás