
A keddi fórumon résztvevők egy része. Elkezdődött egy közös gondolkodás
Fotó: Péter Lukács/Facebook
Első alkalommal tartottak lakossági fórumot Piricskén Csíkcsicsó önkormányzatának kezdeményezésére kedden este. A közigazgatási területekre vonatkozó kérdések, fejlesztési lehetőségek megvitatása iránt mintegy negyvenen érdeklődtek, akik a Hegyi Pihenő Panzióban gyűltek össze, hogy a községvezetés elképzeléseit meghallgassák, és sajátjaikat elmondhassák.
2017. szeptember 21., 11:022017. szeptember 21., 11:02
Mint Péter Lukács csicsói polgármester érdeklődésünkre az eseménnyel kapcsolatban kifejtette,
A cél, hogy az utak állapota megközelítse a panzióig vezető útszakasz állagát. Azt követően, tavasszal a megfelelő áram- és vízellátás megoldására keresnek lehetőségeket.
Fotó: Péter Lukács/Facebook
– részletezte a községvezető. Hozzátette, a fórum elsősorban az igények felmérését, a javaslatok összegyűjtését szolgálta, azaz egy közös gondolkodás elindítását. Annak érdekében, hogy fenntartsák a kapcsolatot a helyiekkel, hogy az ő igényeiknek megfelelően fejlesszék a területet, további megbeszéléseket is szerveznek, a következőt szeptember 27-én délután hat órától tartják, szintén a Hegyi Pihenő Panzióban.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!