
Marosbogátnál hidat építenek a Maros fölé
Fotó: Haáz Vince
Nem az elvárásoknak megfelelően haladtak idén az autópálya-építéssel Maros megyében. Az új közlekedési miniszter, Lucian Bolde egy televíziós műsorban azt nyilatkozta, hogy 2020-ban átadják a Radnót–Aranyosgyéres közötti, 33,6 kilométernyi pályaszakaszt. A Pro Infrastruktúra Egyesület szakemberei ezt cáfolják.
2019. december 27., 09:042019. december 27., 09:04
A Nyárádtő–Aranyosgyéres autópályaszakaszt három részre osztották, ezek közül az első, Nyárádtő–Marosugra szakaszt 2018-ban átadták, és használható. A következő, Radnót és Maroskece közötti, csaknem 18 kilométeres szakasz megépítését az Astaldi és Max Boegl cégek nyerték el, és a munkálatok egészen jól haladtak. Bár az előző miniszter, Răzvan Cuc a helyszínen többször azt nyilatkozta, hogy 2019 végére meglesz ez a pályaszakasz és át is fogják adni, ez nem így történt. A jelenlegi tárcavezető szerint ezt a szakaszt jövőre lehet majd átadni.
Optimista számítások szerint ez a pályaszakasz 2020 májusában már használható lesz, de a kivitelezőnek van még két nehéz feladata: két, a Maros fölött átvezető híd befejezése és a radnóti felüljáró megépítése, itt ugyanis jelenleg a pályára fel- és lehajtóknak meg kell állniuk, ha vonat érkezik. A pesszimistábbak szerint jövő nyár végére lesz járható ez a szakasz, ami jó előrelépés lenne, hiszen Radnótot és Marosludast, valamint több kisebb községet kikerülve lehetne közlekedni Kolozsvár és Marosvásárhely között.
A harmadik szakasznál, ami Bolde miniszter szerint szintén elkészül 2020-ban, sokkal rosszabb a helyzet. Itt a kivitelező, a Straco cégcsoport jogi felszámolás alatt van, és emiatt nem tud teljes erőbedobással dolgoztatni. Ez látszott egész évben, hiszen a munkálatok csigalassúsággal haladtak. Bár az előző tárcavezető, Cuc azt mondta, hogy akár szerződést is bontanak a kivitelezővel, erre egyelőre nem került sor. Itt, a Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszon idén csupán 12 százalékot haladtak a munkálatokkal, és eddig az összes munka 31 százalékát végezték el. A jelenlegi minisztert megcáfoló szakemberek szerint
és csodaszámba menne, ha 2020-ra ezt a szakaszt is átadnák, s végre Nyárádtőtől Aranyosgyéresig és onnan tovább Kolozsvár utánig lehetne haladni az autópályán.
Továbbra sincs semmi hír a Nyárádtő–Marosvásárhely közötti pályaszakaszról, amely esetében többször szerveztek versenytárgyalást, választottak ki kivitelezőt, de mindig megóvta valaki a döntést, így szerződéskötésre nem került sor.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!