
A SepsiBook díszvendégei nyitották meg az eseményt
Fotó: Tuchiluș Alex
Szavak nélkül mesélnek, nyelvi korlátokat küzdenek le a harmadik SepsiBook megnyitóját megelőző könyvkiállításon bemutatott Csupa-kép könyvek, amelyekben ugyan háttérbe szorul a szöveg, de kibontakozik a képzelet. A tárlattal a hétvége különlegességeibe nyújtottak betekintést, ezt a fesztivál későbbi nyitórendezvénye is igazolta: Háromszék irodalmi ünnepének megnyitóján Nádas Péter nagyérdemű író is bemutatkozott a közönségnek.
2024. május 23., 20:352024. május 23., 20:35
Nem kevesebb mint nyolcvan programmal készültek az idei SepsiBook szervezői, így az események már csütörtök délelőtt elkezdődtek műhelymunkák, előadások és vetélkedők formájában.
A sokat hangoztatott Csupa-kép könyvkiállítás (Silent Book) is ekkor nyílt meg, előfutáraként a hivatalos rendezvényindítónak, amelyen a díszvendégek, Gabriela Adameșteanu és Nádas Péter is köszöntötték az olvasókat.
„Szépírás a hivatásom, elbeszélés a műfajom, most sem tehetek mást: történetet mondok.
– fogott történetmesélésbe Nádas Péter a közönséget üdvözölve.
Nádas Péter szépíró története magával ragadta a közönséget
Fotó: Tuchiluș Alex
A történet szerint az író majdnem ötven éve járt utoljára Háromszéken, még a kommunizmus idején. Az elmesélt látogatás emlékeivel a múltat és a jelent állította párhuzamba, a közönség pedig elmélyülten, néha el-el mosolyodva hallgatta annak humoros, de sokatmondó fordulatait. A magyar irodalom meghatározó, világirodalmi rangú szerzőjével Tompa Andrea beszélgetett a főszínpadon a későbbiekben.
A megnyitón beszédet mondott Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Önkormányzatának elnöke. Külön álltak színpadra, de üzenetük hasonló volt: az olvasás hagyományát nem csak őrizni, hanem gyakorolni kell, hiszen ez minőségi időt nyújt felnőttnek és gyereknek is, összeköti a nemzedékeket, ugyanakkor a könyvek legfőbb forrásai is az értékes tudásnak.
Megtelt a Sepsi Aréna
Fotó: Tuchiluș Alex
Szonda Szabolcs, a megyei könyvtár igazgatója és az esemény programigazgatója köszönetet mondott az „élménytalálkozásért”, a közösségért, amelyet a könyvek és olvasás iránti szeretet hozott össze.
A fesztivál hivatalos megnyitóját megelőzően a Csupa-kép könyvek világába nyert betekintést a közönség. Révész Emese művészettörténész mesélt a műfajról, amely egyaránt el tudja nyerni gyermek és felnőtt figyelmét is, mindez csak attól függ, mennyire nyitott rá az „olvasó.” Ő maga nem nevezné csendesnek ezeket a könyveket, habár a műfaj angol nyelvről való tükörfordítása ezt sugallja, hiszen
A kiállítás középpontjában az egri Bródy Sándor Könyvtár egyedülálló nemzetközi képkönyvgyűjteménye áll, ezt egészíti ki egy képzőművészeti tárlat.
Történetmesélés képekkel, szavak nélkül
Fotó: Tuchiluș Alex
Kiemelte, Erdélyben, Háromszéken, ahol több nemzet találkozik, kétségtelen, hogy a vizuális művészeteknek ereje van. Ez esetben a kép a közös nyelv, minden kötöttséget eltöröl. Révész Emese szerint a gyerekek számára az egyik legszínesebb műfaj tud lenni, mert inspirálóan hat és megadja az értelmezés szabadságát.
A hétvége alkalmával ötven kiadótól lehet könyveket vásárolni harmincnyolc standon. A 3. SepsiBook részletes programja az esemény honlapján található.
Minőségi, színes illusztrációkkal teli könyveket lapozhatnak a látogatók
Fotó: Tuchiluș Alex
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
szóljon hozzá!