
Fotó: Veres Nándor
Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából 2020-at emlékének szentelik. A rendalapító ünnepén, január 20-án, a budapesti Szent István-bazilikában szentmisével nyitják meg az emlékévet. A Hargitafürdőn élő „fehér barátok” népes erdélyi zarándokcsoporttal indultak vasárnap Budapestre.
2020. január 19., 18:422020. január 19., 18:42
Az ünnepre kilenceddel készültek a hargitafürdői konvent tagjai és a Szent István Templom közössége mellett mindazok, akik az elmúlt héten naponta bekapcsolódtak a Erdélyi Mária Rádió helyszíni közvetítésébe.
A gyulafehérvári főegyházmegye legmagasabban fekvő kis fatemplomában az előkészületet lezáró és útra indító szentmisén, a főcelebráns Bátor Botond pálos szerzetes kiemelte: Istennek terve van mindenkivel, hogy általunk meg tudjon mutatkozni az embereknek. Ez a keresztények legszebb hivatása. Ne mástól várjuk el, legyen ki-ki önmaga az első, aki visszatükrözi Istent. Találkozásainkban egymás számára legyünk a világosság emberei – akár egy jó szóval, mosollyal.
A világossághordozó példakép, Esztergomi Boldog Özséb (1200–1270) egyetlen látomásból ismerte fel, mi Istennek a terve vele, és ez döntő hatással volt további életére. Egy éjszaka, ima közben, az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá egyesültek – idézte a legendát Botond atya. – Özséb úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket.
Fotó: Veres Nándor
Botond atya tanácsa:
Fotó: Veres Nándor
Buzdítsanak a rendalapító emlékévének eseményei áldozatos szolgálatra és összetartozásra Jézus Krisztusban. A hargitafürdői Boldog Özséb-kilencedet lezáró szentmisén és úti áldás előtt a templomot zsúfolásig megtöltő zarándokok együtt imádkoztak, hogy a rendalapító áldozatos életéért és közbenjáró imádságára adja Isten, hogy magyar népünk hitben és szeretetben egyesüljön.
Pálosan szép az élet
Az emlékévnyitó budapesti szentmisét a magyarországi pálos rendezvénysorozat fővédnöke, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be hétfőn 10 óra 30 perctől. A liturgián jelen lesz Tamás József ny. püspök, pálos konfráter. A több mint százhúszfős erdélyi csoport zömmel székely viseletben vesz részt a szentmisén, majd délután meglátogatják a Parlamentet. Január 21-én Máriapócs érintésével érkeznek vissza.
Az emlékévet nyitó budapesti szentmiséhez kapcsolódóan nyitják meg a január 20–24. között a bazilika előtt állomásozó pálos kiállítóbuszt, amely ráirányítja a figyelmet a magyar alapítású, mára az egész világon elterjedt szerzetesrendre. A Pálosan szép az élet nevet viselő, a 750 éves rendet bemutató vádorkiállítás eljut majd Erdélybe, a Felvidékre és Lengyelországba is.
Fotó: Veres Nándor
A pálosok
A pálosok ma négy házban élnek Magyarországon, illetve egy házban a székelyföldi Hargitafürdőn. Szerte a világban több száz pálos szerzetes tevékenykedik, a legtöbben Lengyelországban. A gyulafehérvári főegyházmegye egyetlen Esztergomi Boldog Özséb-templomában, Kézdivásárhelyen, hétfőn a 18 órakor kezdődő szentmisén Birton Róbert Attila székelykáli plébános mondja a homiliát. Hargitafürdőn, a Szent István templomban január 25-én, szombaton 18 órától ülik a pálosok ottani beiktatásának évfordulóját, és megnyitják a Boldog Özséb-évet. A szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József ny. püspök, pálos konfráter lesz.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!