
Fotó: Barabás Ákos
Hargita Megyéért-díjjal jutalmazta Haáz Sándor zenetanár, karnagy közösségért folytatott munkáját csütörtöki, Székelyudvarhelyen tartott dísztanácsülésén Hargita Megye Tanácsa.
2017. május 25., 22:062017. május 25., 22:06
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte a Művelődési Házban összegyűlt vendégeket, majd az est házigazdája, Bíró Barna Botond nyitotta meg a dísztanácsülést. Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta,
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kifejtette, Haáz Sándor és az általa vezetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia kulturális nagykövete a megyének, nemcsak ide vonzzák a látogatókat, hanem jó hírét is magukkal viszik a világba. Ugyanakkor reméli, hogy az egyöntetű szavazattal megválasztott díjazott példáját sokan fogják követni.
Fotó: Barabás Ákos
Haáz tanár úr úgy érzi, megdőlt az a teória, mely szerint az ember nem lehet próféta saját hazájában. Elmondta, egyáltalán nem számított ilyen rangos elismerésre, majd kifejtette, milyen
Az est hangulatát a székelyudvarhelyi Quartetto vonósnégyes zenéje tette ünnepélyesebbé, továbbá a Szentegyházi Gyermekfilharmónia néhány tagjának előadását is hallhatta a közönség.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!