
Újabb földcsúszásokat fedeztek fel Tibód határában
Fotó: Erdély Bálint Előd
Többszöri sikertelen közbeszerzési eljárás után Hargita Megye Tanácsa végül talált kivitelezőt a Tibód és Székelyudvarhely között leszakadt út (DJ 134A) helyreállítására, ám időközben újabb talajmozgások történtek, emiatt pedig elhúzódhatnak a munkálatok.
2021. február 10., 20:262021. február 10., 20:26
A 2014–2016-ban történt heves esőzések idején csúszott meg a talaj a Tibód határában lévő 134A jelzésű megyei út alatt, ahol félsávon megsüllyedt, majd leszakadt a járható felület. Hargita Megye Tanácsa azóta több alkalommal is megpróbálta helyreállíttatni a problémás szakaszt, ám az említett gondok rendre kiújultak. Ekkor az intézmény földtani vizsgálatokat végeztetett a helyszínen, amelyből kiderült, hogy
A megyei tanács által megrendelt szakértői véleményből kiderült, hogy összesen hat részen csúsznak el a talajrétegek, a folyamat megállítása érdekében pedig lényeges beruházásra van szükség. Egyebek mellett
A helyreállítás megvalósítására összesen három alkalommal hirdetett közbeszerzési eljárást a megyei tanács, mindannyiszor sikertelenül. Végül újraszámolták a munkálathoz szükséges összeget, amit 2,2 millió lejről 4,39 millió lejre emeltek, így pedig volt megfelelő jelentkező a negyedik liciten.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Miután nyertest hirdetett az intézmény, tavaly év végén megkötötték a hátra maradt tervek, illetve a kivitelezés érdekében szükséges szerződéseket a munkát elvállaló cégekkel – jelentette be a Facebookon Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Ekkor egyébként arról is beszélt, hogy kilenc hónap alatt kell befejezni a helyreállítást. Borboly Csaba a téma kapcsán lapunknak elmondta,
Ezek eredményének függvényében változásokat kell eszközölni a kivitelezési, illetve a műszaki tervekben, amelyek a költségekre, valamint a munka elvégzésének határidejére is hatással lehetnek. Az építkezés akkor kezdődhet el, ha aktualizálták a terveket és ezt a megyei önkormányzat is elfogadta.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
3 hozzászólás