Elhunyt Nagy Ödön képzőművész

– vagy az utóbbi éveire jellemző kisebb méretű égetett fa munkái, amelyek az elmúlás folyamatát megragadó, egyszerre lírai és erőteljes, elmélyült, mégis heves gesztusokkal teli plasztikai játékok.

Néhány egyéni kiállítása mellett a Studio 9 csoportosulás tagjaként az utóbbi tíz évben gyakran láthatta a közönség képeit, kisebb méretű szobrait.

– véli Túros Eszter művészettörténész.

Néhány évvel ezelőtt, Dimenziók című egyéni kiállítása előtt, amelyet Ady költészete ihletett, így vallott saját művészetéről: „Ő a kedvenc költőm a magyar irodalomból. Talán azért is van, hogy állandóan csapongok, egyik technikából a másikba, s talán ezért ilyen mélyek a színek is. (…) Ez uralja munkáimat. Az elmélyülés. (…) Próbálok mélyebbre hatni az emberek szívébe. Kihozni valami olyasmit, amit nem tudok kimondani. Úgy érzem, az a kiteljesülés egy képzőművész számára, ha nem reked meg egy anyagban, hanem az ötletei, meglátásai határozzák meg anyagválasztását, technikáját. Kísérletező vagyok. Szeretem a szobrászatot, mert nagyon szeretem a formát, de pont úgy szeretem a színvilágot, a vonalvilágot, még textíliát is készítettem. (…) Ez a kiállítás vallomás, de eddig, s nem tovább. A következő már egy másik vallomás, mert tovább akarok lépni. Nem akarok lemerevedni. Mert mondják, hogy a képzőművésznek van stílusa – nekem nincs stílusom, tovább akarok lépni. Stílusról ne beszéljünk, mert nincs. Azt majd esetleg az utókor eldönti.”