
Fotó: Veres Nándor
A csíksomlyói kegytemplomban szeptember 10-én az esti 7 órás szentmise keretében elhelyeznek egy szimbolikus fát azoknak a szülőknek, akik egy vagy több gyermeküket gyászolják.
2017. szeptember 08., 12:182017. szeptember 08., 12:18
Ilyés Erika csíkszentdomokosi segítőnővér kezdeményezéséhez csatlakozott a Csíki Anyák Egyesülete, valamint az ügy mellett teljes támogatását felajánlotta a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztoráció és a helyszínt, lelkiséget biztosító Csíksomlyói Ferences Szerzetesek Közössége.
Az Elengedés fája méltó folytatása annak a 2012-ben, Biró Juliánna édesanya által elindított kezdeményezésnek, amely gyümölcseként 2013. november elsején sikerült elhelyezni a Millenniumi Templomkertben az Anyaság szobrot, ahová időnként, programjaink szerves részeként ellátogatunk, virágot, koszorút helyezünk el, és gyújtunk gyertyát a túl korán eltávozott kisbabák emlékére.
Mélyen megható látni azt a sok, más időket megélő édesanyákat, akik ilyenkor eljönnek, ott vannak velünk a szobornál, és milyen nagyszerű ez a lehetőség most, hogy ki-ki elhelyezheti a kegytemplomban a kis fánál azt a pár gondolatot, melyet feltűzhet az Elengedés fájára, és részt vehet egy-egy havi megemlékezésen kisdedéért – írják közleményükben a Csíki Anyák Egyesületének tagjai.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!