
Fotó: Veres Nándor
Nagyon jól teljesítettek a székelyudvarhelyiek a múlt szombaton megrendezett újrahasznosítási kampányon. A RoRec Egyesület a polgármesteri hivatallal, az RDE Harghita hulladékgazdálkodási vállalattal, illetve néhány önkéntessel közel 25 tonna elektromos és elektronikai hulladékot gyűjtött össze.
2018. június 27., 19:022018. június 27., 19:02
2018. június 27., 19:042018. június 27., 19:04
Évről évre érezhetőbb a lakosság környezettudatossága, már nem jellemző, hogy a meghibásodott háztartási készülékeket a hulladéktárolók mellett hagyják, inkább kivárják a gyűjtést, és leadják – közölte lapunkkal Prunel-Szathmári Andrea, a RoRec Egyesület helyi képviselője. Hozzátette,
Eredetileg négy gyűjtőpontot állítottak fel, azonban a szombat reggeli eső miatt a Tábor-negyedit megszüntették, így maradt a volt Stúdió mozi parkolója, a Tamási Áron út és a Megálló utca kereszteződésében lévő vonatállomás, valamint a Kaufland parkolója – mindhárom helyszínen óriási volt a forgalom.
Fotó: Veres Nándor
Mivel a lakosoktól és cégektől közel 25 tonna e-hulladék gyűlt be, az összesítést csak szerdára sikerült elvégezni. A nagy mennyiség egyrészt annak köszönhető, hogy míg előző években két gyűjtőkampányt szerveztek, a tavaly októberi elmaradt. Másrészt
– vélte az egyesület képviselője. „Az udvarhelyiek érdeme a sikeres akció, hiszen nagyon aktívak voltak, rengetegen eljöttek a gyűjtőpontokra. Olyan is volt, aki csak későn, este nyolc órakor ért oda, amikor az autók már készültek elmenni, de vállalta, hogy kimegy a telepre. A polgármesteri hivatal és a hulladékgazdálkodási vállalat is nagyon sokat segített” – mondta Prunel-Szathmári Andrea.
Az itt összegyűlt elektronikai hulladék zöme az apahidai gyűjtőközpontba kerül
Fotó: Veres Nándor
Az összesítés alapján a leadott hulladék nagy részét tévékészülékek tették ki, azonban hűtőszekrénytől mobiltelefon-töltőig nagyon változatos volt a paletta. „A lakók mindent hoztak, rengeteg kisméretű elektromos gépet adtak le, és a cégek sem nézték, hogy szombat van, jöttek” – jegyezte meg a RoRec képviselője.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a hulladékgazdálkodási vállalat két kocsija járta a várost a nagyobb készülékek elszállításáért, ugyanakkor a cég munkatársai segítettek azoknak az időseknek, akiknek nem volt lehetőségük kivinni lakásukból működésképtelen készülékeiket, így több mint ötven helyszínre mentek ki. A környezettudatosság jutalmaként több mint ötszáz 10 lejes ajándékutalványt osztottak ki, míg az a közel hétszáz ember, aki valamelyik gyűjtőpontra elvitte működésképtelen készülékeit, tombolasorsoláson vehetett részt.
Bármikor leadható
A gyűjtés a közeli településeken folytatódik: pénteken Máréfaván, szombaton Felsőboldogfalván, jövő szerdán pedig Zetelakán. A megunt vagy meghibásodott háztartási gépeket továbbra is le lehet adni a RoRec-nek. Ezt az igényt a 0800–444800-as zöldszámon (román nyelven) vagy a 0741–233257-es telefonszámon (magyar nyelven) lehet közölni.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!