
Fotó: rmdsz.ro
Hivatalosította a kormány Kovászna megye zászlaját a szerdai ülésén.
2021. szeptember 15., 18:532021. szeptember 15., 18:53
„Hosszú évekig, amikor akadályozni próbálták szimbólumaink szabad használatát, kihívás és feladat volt megvédeni azt, amihez joga van a mi közösségünknek. Ezekben a hónapokban viszont örömként éljük meg, hogy vannak eszközeink arra, hogy zászlókat és címereket hivatalosítsunk. Mindazok a zászlók és címerek pedig, amelyeket a kormányban hivatalosít az RMDSZ, a helyi közösségeké maradnak” – fogalmazott Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Kovászna megye zászlaját a fejlesztési minisztérium terjesztette a kormány elé.
„Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása óta 27 magyar település címerét és zászlaját sikerült hivatalosítani. A munkának van eredménye, és folytatni fogjuk” – mondta el Cseke Attila fejlesztési miniszter. A zászló kék mezőben egy ezüstkardot tartó kart jelenít meg, a kard egy szívet szúr át. A címerben a térségre jellemző szimbólumok, a nap és félhold is láthatóak, a három csillag a megye három Székére utal – tájékoztat közleményében az RMDSZ.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!