
Évről évre sok nehéz sorsú családon segítenek
Fotó: Barabás Orsolya
Immár tizedik éve, hogy az adventi időszakban sor kerül az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! elnevezésű jótékonysági adománygyűjtő akcióra Gyergyószentmiklóson. Rászoruló személyek, családok karácsonyát igyekeznek szebbé tenni.
2023. november 28., 13:452023. november 28., 13:45
Nehéz körülmények között élő, egyedülálló idősek, egyszülős és sokgyermekes családok, sérült családtagot gondozó, rászoruló gyergyószentmiklósiak számára készülnek ajándékcsomagok. Ezek azokból az adományokból állnak össze, amelyekkel az Együtt, egymásért, szentmiklósiakért! mozgalomba bekapcsolódók segítenek szebbé tenni a nehezebb sorban élők karácsonyát. Idén a szervező, vagyis
A gyűjtőpontok listája megtalálható Gyergyószentmiklós önkormányzata Facebook-oldalán.
Amint Gereőffy Imola, a szociális igazgatóság vezetője elmondta, tartós élelmiszereket, édességeket várnak idén is, mostantól december 18-ig. A múlt évben egyébként 3,5 tonnányi élelmiszer-adomány gyűlt össze, amiből 261 családnak készíthettek ajándékcsomagot. A csomagokból jut a gyermekotthonok és más szociális intézmények lakóinak is. Az idei akció mottója:
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!