
December 18-ára készülnek, hogy elinduljanak a felfüggesztett menetrendszeri járatok
Fotó: Rab Zoltán
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt a légitársaságok a legtöbb járatukat felfüggesztették, a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtéren nem állt le a munka. Éjjel a beruházásokon dolgoznak, napközben pedig fogadják azokat a gépeket, amelyek főleg egészségügyi tevékenységgel összefüggésbe hozhatóan közlekednek, vagy kereskedelmi célból érkeznek.
2020. november 26., 09:212020. november 26., 09:21
A budapesti kivételével november 6-ig valamennyi rendszeres repülőjárat működött, és a tervek szerint december 18-tól ismét fog – válaszolta érdeklődésünkre Peti András. A repülőtér igazgatójától azt is megtudtuk, hogy Németországba (Dortmundba) továbbra is közlekedik heti rendszerességgel a járat.
A marosvásárhelyi repülőtér szerződést között egy légitársasággal, amely az országos vízügyi hivatal megbízásából légi felvételeket készít a régióban – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a közszolgálati járatok is közlekednek, az egészségügyi és kereskedelmi céllal érkező repülőgépek, illetve magángépeket is fogadnak.
A repülőgépek fogadásán túl három nagy projekt megvalósításán dolgoznak. Az esővíz-elvezető rendszer megépítését végzik, kizárólag központi költségvetésből, ugyanakkor a második repülőgép-parkoló világítórendszerének a kiépítése is folyamatban van – ismertette Peti András. A harmadik nagy projektjük az 52 éve épült reptér fűtési rendszerének a korszerűsítése. A munkálatokat éjszaka végzik és nyitás előtt két órával hagyják abba a munkát.
– magyarázta az igazgató.
A reptérfenntartó Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésén a tervek szerint költségvetés-kiigazításról is dönt, amely az igazgató szerint elsősorban technikai jellegű lesz, átcsoportosít egyes összegeket, amelyek a repülőtér beruházásaira vonatkoznak.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!