
A talicska is pihen. Egyre többen maradnak munka nélkül országos szinten és Hargita megyében egyaránt
Fotó: Haáz Vince
A sorozatos leépítések következtében egyre többen keresnek munkát Romániában: az egyik állásközvetítő portálon csak októberben 1,4 millió jelentkezést adtak le az álláskeresők, ilyen magas számra 21 éve nem volt példa. Az elbocsátások Hargita megyében is hangsúlyosak voltak a járványhelyzet alatt, folyamatosan nő a munkanélküliségi arány a térségben, és novemberben ez tovább súlyosbodik majd.
2020. november 08., 12:202020. november 08., 12:20
Beszédes adatokat közölt a napokban az eJobs.ro állásközvetítő portál: októberben
Ez az érték egyébként 35 százalékkal magasabb a korábbi év októberében mértnél. A portál elemzése szerint a legtöbb, 516 ezer jelentkezés a 25 és 35 év közötti álláskeresőktől érkezett, majd a 18 és 24 év közöttiek következtek 468 ezer kéréssel.
Noha az eJobs felületén a jelentkezők többsége a fővárosból, illetve Kolozs, Brassó, Temes, Iași, Constanța és Prahova megyéből származott, a munkanélküliség Hargita megyében is egyre nagyobb gondot okoz.
Mint Jánó Edittől, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség osztályvezetőjétől megtudtuk, a szeptemberi 4,09-ről 4,53 százalékra nőtt a munkanélküliségi arány októberben Hargita megyében. Ezt azt jelenti, hogy
Vannak közöttük olyan fizetetlen munkanélküliek is, akiknek szeptemberben lejárt a munkanélküli dossziéjuk, de októberben megtörtént ezek meghosszabbítása, így újra bekerültek a nyilvántartásba. Mellettük azonban van mintegy 300 olyan személy is, aki frissen vesztette el a munkáját.
Ezek Jánó Edit szerint mintegy 600 személyt fognak érinteni.
Az osztályvezető érdeklődésünkre arra is kitért, hogy a 6108 nyilvántartott munkanélküli közül 1237 semmilyen végzettséggel nem rendelkezik, 1140-en legtöbb négy, 1165-en pedig nyolc osztályt végeztek el, 878-an szakiskolai, 1297-en pedig középiskolai végzettséggel rendelkeznek, továbbá 78-an posztlíciumban, 313-an pedig egyetemen végeztek. Ebből az is látszik, hogy a korábbiakkal ellentétben
Saját szakterületükön ráadásul nem egyszerű elhelyezkedniük például a humán profilú végzetteknek, mivel főként szakmunkásokat keresnek jelenleg a munkaadók a megyében.
A falvak közül Etéden, Homoródszentmártonban, Parajdon és Siménfalván a legmagasabb a munkanélküliek száma.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás