Hirdetés
Hirdetés

Egyre nő a munkanélküliek száma, az állásajánlatoké viszont jelentősen visszaesett

Sokakat hozott nehéz helyzetbe a járványhelyzet. Már nem a munkaerőhiány a probléma, hanem az álláslehetőségek hiánya •  Fotó: 123RF

Sokakat hozott nehéz helyzetbe a járványhelyzet. Már nem a munkaerőhiány a probléma, hanem az álláslehetőségek hiánya

Fotó: 123RF

Míg korábban a szakemberhiány jelentett problémát a munkaadók számára, mára a koronavírus-világjárvány következtében fordult a kocka: növekedett a munkanélküliek, és ezáltal az alkalmazható szakemberek száma, de csökkent a munkahelykínálat, így nem tudnak elhelyezkedni.

Iszlai Katalin

2020. július 27., 10:462020. július 27., 10:46

Az év elején még arról számoltunk be, hogy folyamatosan csökkent a munkanélküliségi arány Hargita megyében: 2017-ben még 4,83 százalék volt, majd 2018-ban 4,23 százalékra mérséklődött, tavaly év végén pedig már 3,81 százalékra csökkent. Ez azért jelentett problémát, mivel a munkanélküliek zöme alacsony szintű vagy semmilyen végzettséggel nem rendelkezett, ezáltal egyre nehezebb volt szakképzett alkalmazottakat találni a megyében. Mára megfordult a trend:

a rendelkezésre álló potenciális munkavállalók száma nőtt, az állásajánlatoké viszont jelentősen visszaesett

– tudtuk meg Tiberiu Pănescutól, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség vezérigazgatójától.

Hirdetés

Alig léteznek ajánlatok

A munkanélküliségi arány a tavaly év végi 3,81 százalékról 3,89 százalékra nőtt június végére, ami egyelőre azért nem számottevő, mivel a vállalkozások zöme élt az állami bértámogatással igényelhető kényszerszabadságok lehetőségével. Júliustól azonban nagyobb növekedés várható a vezérigazgató szerint, részben a nagyszámú elbocsátások, részben a végzős diákok miatt, akik a hónap végéig jelentkezhetnek az ügynökségnél. Ezáltal összességében

várhatóan több százzal nő majd ebben a hónapban a munkanélküliek száma, hiszen csak Székelyudvarhely két nagy textilipari vállalkozása 550 alkalmazottjának bontja fel a munkaszerződését.

Az eddigi növekedés inkább azért ad okot aggodalomra, mert a korábbiakkal ellentétben ezúttal zömében képzett személyek váltak munkanélkülivé. Májusban például az 5063 munkanélküli közül 4053 semmilyen végzettséggel nem rendelkezett, vagy elemi (1–4. osztály), általános iskolai (5–8. osztály), illetve szakiskolai végzettsége volt, és 765-en végeztek középiskolákban, illetve 181-en rendelkeztek felsőfokú (egyetemi) végzettséggel (posztlíceumot emellett 64-en végeztek). Ezzel szemben

június végén 5244 munkanélkülit tartottak nyilván a megyében, közülük 4060 semmilyen vagy alacsonyabb szintű végzettséggel rendelkezett, a középiskolát végzett munkanélküliek száma viszont 911-re emelkedett, a felsőfokú (egyetemi) végzettséggel rendelkezőké pedig 206-ra (posztlíceum 49).

Nagyon kevesen keresnek alkalmazottakat. Hargita megyében mindössze 151 álláslehetőséget hirdetnek. Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Nagyon kevesen keresnek alkalmazottakat. Hargita megyében mindössze 151 álláslehetőséget hirdetnek. Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Látható tehát, hogy az utóbbi időszakban főként a korábban dolgozó, képzett személyek vesztették el munkahelyeiket, és újra elhelyezkedniük sem lesz egyszerű, mivel kevés a munkalehetőség. „Most is az alacsonyan képzett, fizetetlen munkanélküliek vannak többségben, de valamelyest csökkent a számuk, ezzel szemben a fizetett munkanélkülieké, akik korábban dolgoztak, de elveszítették a munkájukat a járványhelyzet miatt, 65 százalékkal növekedett március óta.

Idézet
A másik gond az, hogy nagyon kevesen keresnek alkalmazottakat, jelenleg a megyében mindössze 151 álláslehetőséget hirdetnek az ügynökségen keresztül, miközben más évek hasonló időszakában ez a szám legkevesebb 600-700 szokott lenni

– sorolta a vezérigazgató.

Fokozódhat a probléma

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy negyedére csökkent a kínálat, amihez az is hozzájárul, hogy sok munkaadó tartózkodik attól, hogy idegeneket engedjen be a munkaközösségbe, mivel tartanak a fertőzésveszélytől.

Idézet
Elég, ha egy alkalmazott megfertőződik, és átadja másoknak, mivel ilyen esetben, ha csak rövid időre is, de fel kell függeszteni a tevékenységet az adott egységben, ami hatalmas kiesést jelent.

Mindennek következtében a következő hónapokban várhatóan tovább nő majd a munkanélküliség, az állásajánlatok száma pedig még inkább csökkenni fog” – vetített előre Pănescu. Zárásként arra is kitért, hogy

főként az építő- és fafeldolgozó iparba keresnek jelenleg is munkaerőt, a kereskedelemben és a vendéglátásban viszont jelentősen visszaesett az ajánlatok száma.

Segítségképpen az ügynökségnél képzéseket indítanak augusztusban a munkanélküliek számára, de egyelőre csak olyanokat, amelyek kisebb csoportban is kivitelezhetők a járványhelyzet miatt, ilyenek például a pénztáros vagy a román- és angolnyelv képzések.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett
2026. augusztus 15., szombat

Ittasan és jogosítvány nélkül vezetett

Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében

Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.

24 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a gazdasági ellenőrzések során Hargita megyében
2026. augusztus 15., szombat

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól

Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.

Egyes helyeken csupán néhány száz méterre zajlanak a harcok a román határtól
2026. augusztus 15., szombat

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan

Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.

Közel volt a nyári fagyhoz Csíkszereda szombatra virradóan
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
2026. augusztus 14., péntek

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben

Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.

Kilenc hónappal eltűnése után megtalálhatták a brit turista holttestét a Bucsecsben
2026. augusztus 14., péntek

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó

A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.

Történelmi mélypont közelében a Duna vízhozama, tovább apad a folyó
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy

Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.

Elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy
2026. augusztus 14., péntek

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg

Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.

Több mint hétszáz bölcsődei állást hirdetnek meg
2026. augusztus 14., péntek

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.

Nem mindennapi helyszínen mutatják be a környezettudatos divatot Marosvásárhelyen
Hirdetés