
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A gyanú szerint tudatmódosító szer hatása alatt vezetett az a sofőr, akit a ludasi rendőröknek sikerült kiszűrniük a forgalomból péntekre virradóan.
2024. május 31., 19:172024. május 31., 19:17
Május 30-án, csütörtökön egy országos akció keretében végzett ellenőrzés alkalmával a ludasi rendőrőrs alkalmazottai Maroskecén egy férfi vezette személygépkocsit állítottak meg a forgalomban. A 45 éves sofőr nem tudta felmutatni gépjárművezetői engedélyét, mégpedig azért, mint az e-DAC alkalmazás kimutatta, mert azt már korábban felfüggesztették. Az illető ellen bűnügyi eljárás indult.
Péntekre virradóan a ludasi rendőröknek ismét fogásuk volt: az E60-as úton Kutyfalván egy járművet intettek megállásra. A vizsgálatok nyomán felmerült a gyanúja annak, hogy a járművet vezető 34 éves férfi tiltott szerek hatása alatt ült kormánykerék mögé, ezért az illetőt további ellenőrzéseke bekísérték egy egészségügyi intézménybe. Az autóban talált, port tartalmazó tasakot elkobozták, hogy alaposan kivizsgálják.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!