
Ötszáz hímzett székely zászlót adnak örökbe az igénylőknek
Fotó: Haáz Vince
A magyarellenes megnyilvánulások elleni tiltakozásképpen és az összefogás szimbólumaként 500 hímzett székely zászlót ad örökbe vasárnap az Erdélyi Magyar Néppárt székelykeresztúri szervezete.
2019. augusztus 30., 09:002019. augusztus 30., 09:00
2019. augusztus 30., 09:032019. augusztus 30., 09:03
Az összefogás érdekében és az erdélyi magyarságot – azon belül politikusokat, önkormányzatokat és civileket – ért atrocitások elleni tiltakozásként szervez megmozdulást vasárnap délután négy órára az EMNP székelykeresztúri szervezete – tudtuk meg Kecskés Dénes Attila néppárti önkormányzati képviselőtől. A Változás Székelykeresztúr nevű civil szerveződés ötletgazdája elmondta,
Ugyanakkor egy fotót is készítenének, amelyen legalább 365 zászló van.
Kecskés Dénes Attila hozzátette, zászlóbontás is lesz a főtéren, amely által a helyi ellenzékben lévő pártok – MPP, EMNP – és a civilek összefogását szeretnék bejelenteni. A politikus és civil aktivista arra is kitért, hogy a mostani megmozdulással párhuzamosan egy másik akciót is hirdettek, amelynek lényege, hogy
Ezeket a zászlókat pénteken fogják elküldeni azoknak, akik ezt igényelték.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!