
Egyöntetű támogatást élvez az új madéfalvi RMDSZ-es polgármesterjelölt, Csibi József (balról)
Fotó: Pinti Attila
Csibi József, a madéfalvi RMDSZ jelöltje az egyedüli, aki indul a június 11-ei időközi választáson a madéfalvi polgármesteri tisztségért. Habár versenyhelyzet nem lesz – mivel az MPP és az EMNP nem indít saját jelöltet –, arra bátorítanak minden helyit, hogy vegyenek részt a szavazáson.
2017. május 23., 12:392017. május 23., 12:39
Lejárt hétfőn éjfélkor a jelöltállítás időszaka az időközi választásokra, Madéfalván
– számolt be kedden, az ebből az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón Szentes Csaba, a helyi RMDSZ vezetője. A korábbi polgármester – aki esetében a feddhetetlenségi ügynökség korábban összeférhetetlenséget állapított meg, emiatt pedig három évre eltiltották a közügyektől – azt is leszögezte, a helyi küldöttek tanácsa (HKT) és az önkormányzat tanácsi testülete is teljes vállszéllességgel támogatja az új RMDSZ-es polgármesterjelöltet, Csibi Józsefet, aki a tavaly megfogalmazott programjukat viszi tovább.
Fotó: Pinti Attila
Csibi József polgármesterjelölt felszólalásában ismertette,
Részt vett a tavalyi RMDSZ-es program kidolgozásában, így annak megfelelően folytatja az elkezdett munkát, a folyamatban levő projekteket. Szőcs László megbízott polgármester elmondta, miután december elején rábízták a feladatkört, próbált úgy tevékenykedni, hogy a közösség legkevésbé érezhesse, hogy polgármester nélkül maradt a település, és most is bízik abban, hogy a következő polgármester munkába állása után sem érzi majd meg a közösség, hogy új személy került a község élére, hanem gördülékenyen folytatódik a munka.
Fotó: Pinti Attila
Szentes Antal megyei önkormányzati képviselő támogatásáról biztosította a polgármester-jelöltet, bízva benne, hogy fennmarad az eddigiekhez hasonló együttműködés a helyi és megyei önkormányzat között. Becze István, a RMDSZ Csík Területi Szervezetének ügyvezető elnöke megköszönte Szentes Csabának az elmúlt tíz évben kifejtett tevékenységét, hogy nemcsak falut, hanem közösséget is építettek. Újságírói kérdésre az is elhangzott, hogy
ezzel is bizonyítva, hogy a madéfalviaknak fontosak a közügyek.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!