
Nem szabadulunk ettől a látványtól Marosvásárhelyen
Fotó: Haáz Vince
Alkalmatlannak találták az egyetlen céget, amely jelentkezett a marosvásárhelyi és környező települések háztartási hulladékának összegyűjtésére és elszállítására kiírt közbeszerzésre, így újra kell kezdeni az egész eljárást. Ez azt jelenti, hogy továbbra is szemétszolgáltató nélkül maradnak a települések és továbbra is szeméthalmok éktelenkednek majd a tömbháznegyedekben, udvarokban.
2023. április 26., 13:492023. április 26., 13:49
2023. április 26., 13:522023. április 26., 13:52
Nem felelt meg a minimális követelményeknek sem az a cég, amely a Maros megyei II-es övezethez tartozó települések ideiglenes hulladékgazdálkodásának az elvégzésére jelentkezett, így abbahagyták vele az egyeztetéseket.
A hulladékgazdálkodásért felelős Ecolect igazgatója, Tóth Andrea a Székelyhonnak elmondta:
„Meg kell érteni, hogy egy havonta 2 millió lejt érő, összesen 35 millió lejes szerződésről van szó, az ajánlat pedig, amit a cégeknek be kell nyújtaniuk, akár az 500 oldalas terjedelmet is elérhetik. Ezt mind át kellett nézni, ahol szükséges volt, pontosításokat kellett kérni.
Kedden este tíz óra utánig egyeztettünk a kollégákkal, még jobban egyszerűsítettük az eljárást és kiküldtük az érintett önkormányzatoknak az új feladatfüzetet. Ezt egy-két nap alatt el kell fogadják, hogy újra meghívót tudjunk küldeni a cégeknek, hogy ajánlatot tegyenek. Igyekszünk minél gyorsabban eljárni, hogy mihamarabb szolgáltatót tudjunk találni” – mondta az illetékes.
Ha ma kiürítenék két nap múlva újra tele lenének a tárolók
Fotó: Haáz Vince
Rákérdeztünk arra is, hogy milyen könnyítéseket kell eszközölni annak reményében, hogy esetleg más szolgáltatók is megfeleljenek a kritériumoknak. Megtudtuk, hogy
Tóth Andrea kérdésünkre azt is elmondta, hogy
Azt teszi lehetővé, hogy ha nincs ideiglenes szolgáltató sem, akkor sürgősségi eljárással lehessen egy-egy megrendeléssel összegyűjteni és elszállíttatni a hulladékot. Mint ismert, Marosvásárhelyen jelenleg ilyen megrendelés alapján gyűjtötték össze a két hete halmozódó háztartási hulladékot.
Átmeneti állapot, de meddig?
Fotó: Haáz Vince
Megkérdeztük az illetékest, vajon lehetséges-e, hogy a cégek éppen azért nem teljesítik a feladatfüzetbe foglalt követelményeket, hogy azok egyre csak fogyjanak, és nekik kevesebbnek kelljen megfelelniük. Hiszen, mint ismert, az első meghívásra egyetlen cég sem jelentkezett, amikor azonban csökkentették a követelményeket – például régebbi kukásautókat is elfogadtak –, akadt vállalkozó.
Az Ecolect immár harmadik alkalommal módosítja a feladatfüzetet, egyszerűsítve azt, csökkentve az elvárásokat is. Tóth Andrea ezen felvetésünket nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!