Zagytározó tetején ugrattak a lovakkal

Kibővített programmal és új helyszínen tartották idén az immár hagyományosnak számító Csíkszentdomokosi Lovasnapot. A szombati eseménynek a Gálkútnak nevezett helyszín adott otthont, ahol közel harminc versenyző mérte össze tudását. A lovas megmérettetésekre ezúttal is több ezren voltak kíváncsiak.

Iszlai Katalin

2019. május 04., 21:302019. május 04., 21:30

2019. május 04., 22:122019. május 04., 22:12

Zagytározó tetején ugrattak a lovakkal

Fotó: Pinti Attila

Kibővített programmal és új helyszínen tartották idén az immár hagyományosnak számító Csíkszentdomokosi Lovasnapot. A szombati eseménynek a Gálkútnak nevezett helyszín adott otthont, ahol közel harminc versenyző mérte össze tudását. A lovas megmérettetésekre ezúttal is több ezren voltak kíváncsiak.

Iszlai Katalin

2019. május 04., 21:302019. május 04., 21:30

2019. május 04., 22:122019. május 04., 22:12

Fotó: Pinti Attila

Először 2011-ben szerveztek lovasnapot Csíkszentdomokoson, az eseményt pedig azóta is minden évben megtartják. Idén sem volt ez másként, újdonságnak számít azonban, hogy ezúttal kétnaposra bővült a rendezvény, illetve a helyszín is megváltozott. Pénteken a szakmai, szombaton pedig a szórakoztató jelleg került előtérbe.

A rendezvény első napján egy szakmai kirándulás után konferenciát szerveztek, ahol több előadást hallgathattak meg az érdeklődők a lótenyésztéssel és a lovazási lehetőségekkel kapcsolatban. Szombaton aztán előtérbe került a rendezvény hagyományos jellege, ahol különböző lovas próbákon mérték össze tudásukat a székelyföldi lovasok.

Fotó: Pinti Attila

Amikor a délelőtti órákban megérkeztünk a helybéliek által Gálkútnak nevezett új helyszínre, már számos érdeklődő állta körül a versenypályát, hiszen éppen a díjugratók következtek. Mint Albert Alfonz Páltól, Csíkszentdomokos alpolgármesterétől megtudtuk, idén is két kategóriában indultak a versenyzők: a kezdő lovasok és lovak a 70 centiméteres akadályok, illetve a haladók a 90 centiméteres akadályok versenyszámában.

A kezdő lovasok megmérettetésére tizennégy fiatal jelentkezett, utánuk pedig kilenc haladó díjugrató is megmutatta tudását. Előbbiek közül végül Siklódi Cintia szerezte meg a harmadik helyet, Szabó Szonja lett a második, illetve Burján István Iván teljesített a legjobban. A haladó kategóriában mindhárom helyezést Antal Csaba szerezte meg különböző lovakkal.

Fotó: Pinti Attila

A díjazás közben az esemény szakkommentátora és egyben a Krigel Sportklub vezetője, Bajkó Tibor kiemelte, jól látható, hogy a lovas sportok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek Székelyföldön. Az is kiderült, hogy jelenleg mintegy 37 ezer ló található Hargita megyében, és

mivel a technológia fejlődésével párhuzamosan egyre kevesebb szerep jut a lovaknak a mezőgazdaságban, inkább a lovas sportokban és a turizmusban kell hasznosítani az állatokat.

Fotó: Pinti Attila

Miközben a díjugratás után a szervezők átalakították a pályát a fogathajtók számára, Karda Róbert polgármestert arról kérdeztük, miért döntöttek a helyszínváltoztatás mellett. Mint kiderült, kettős oka volt a váltásnak: az egyik az, hogy a korábbi helyszínt, azaz a helyi futballpályát éppen felújítják, a másik pedig az, hogy

az új helyszín tágasabb, és nem utolsósorban sokkal látványosabb is.

A polgármester arra is kitért, hogy a Balánbánya felé vezető út szomszédságában található Gálkút valójában egy ökologizált zagytározó.

Fotó: Pinti Attila

„Ez a csodaszép természeti közeg egy zagytározó teteje, és jól látszik, hogy az 1980-as évek végén történt begyepesítés óta is folyamatosan művelik, karbantartják a tulajdonosok. Mindezt annak ellenére, hogy hivatalosan nem tudták a birtokukba venni, hiszen a területet a gazdasági minisztérium felügyeli. Ennek ellenére örülünk, hogy sikerült engedélyt szerezni és itt lebonyolítani a rendezvényt, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a következő évben hol tartjuk majd” – mondta a községvezető.

Fotó: Pinti Attila

Időközben átrendezték a pályát a következő versenyszámhoz, a fogathajtáshoz, amelyre idén heten jelentkeztek. Az izgalmas versenyszámban senkinek sem sikerült a tökéletes futam, de többen is akadtak, akik kevés hibával és gyorsan teljesítették a pályát: első helyen végzett Bajkó Tibor, második Dobandi István lett, a harmadik pedig Mátéfi Zoltán. A megmérettetés látványos és főként humoros része azonban csak ezután következett, ugyanis egy gyors pályaátrendezés után

„vicceshajtást” is tartottak.

Ezen a versenyzők egy pár hagyományos kör után elszakadtak lovaiktól, a fogathajtók és segédhajtóik pedig több humoros próbát is teljesítettek időre, mint például a zsákban ugrás. A jó kedvet a továbbiakban erőpróba és lovasíjász-bemutató is fokozta, a több ezer érdeklődőt pedig a próbák között a csíkszentdomokosi fúvószenekar, illetve Vaszi Levente énekes, a Fölszállott a páva tehetségkutató közönségdíjasa szórakoztatta.

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 02., kedd

Hétvégi zárvatartás: mi a véleménye? Szavazzon!

Közvélemény-kutatást végeztek a román állampolgárok körében a hipermarketek és a szupermarketek hétvégi zárvatartásának témájában. Ennek apropóján mi is szavazásra invitáljuk olvasóinkat.

Hétvégi zárvatartás: mi a véleménye? Szavazzon!
2024. április 02., kedd

Huszonnyolc lengyel forgalmi engedélyt vontak be év eleje óta Hargita megyében

Legtöbb esetben lengyel hatóságok által kiállított forgalmi engedélyeket kellett bevonnia a Hargita megyei rendőrségnek különböző szabálytalanságok és mulasztások miatt idén.

Huszonnyolc lengyel forgalmi engedélyt vontak be év eleje óta Hargita megyében
2024. április 02., kedd

Sokan maradtak áram nélkül a szél miatt Udvarhelyszéken

Áramszolgáltatás nélkül maradt több udvarhelyszéki település, összesen mintegy 1200 háztartása az erős szél miatt kedden délelőtt – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.

Sokan maradtak áram nélkül a szél miatt Udvarhelyszéken
2024. április 02., kedd

Csoma Botond: nincs mese, ott kell lenni az Európai Parlamentben, hogy a magyarokat meg tudjuk védeni közösségünk ellenségeitől!

Székely Kriszta interjúja Csoma Botonddal, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével.

Csoma Botond: nincs mese, ott kell lenni az Európai Parlamentben, hogy a magyarokat meg tudjuk védeni közösségünk ellenségeitől!
2024. április 01., hétfő

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában

Nagyjából kéthektáros területen ég a száraz növényzet Csíkszereda Csíkcsicsó felőli kijáratánál – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában
Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában
2024. április 01., hétfő

Tarlótűz pusztít Csíkszereda határában

2024. április 01., hétfő

Tűz martalékává vált a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza

Újabb súlyos megpróbáltatást tartogatott az élet az eddig is sok nehézséggel küszködő, erdővidéki árva testvéreknek. A Vargyas-szorosban lévő házuk húsvét előtt porig égett.

Tűz martalékává vált a nehéz sorsú vargyasi fiúk háza
2024. április 01., hétfő

Akik nem tudták kivárni, hogy kijózanodjanak, mielőtt autóba ültek volna

Több esetben kaptak el alkohol vagy illegális szerek hatása alatt vezető sofőröket a Hargita megyei rendőrök húsvét hétvégéjén – olvasható a hatóság hétfői közleményében.

Akik nem tudták kivárni, hogy kijózanodjanak, mielőtt autóba ültek volna
2024. április 01., hétfő

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le

Nem rendelkeztek a faanyag származását igazoló dokumentumokkal, ezért összességében 29 köbméternyi tűzifát foglalt le a rendőrség egy bélbori vállalatnál – derül ki a hatóság hétfői közleményéből.

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le
Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le
2024. április 01., hétfő

Nagy mennyiségű tűzifát foglaltak le

2024. április 01., hétfő

Fák között, legelőn tombolt a tarlótűz Csinódon

Többhektáros területen pusztított tarlótűz Csinódon, ahol nem csak a legelő, de fákkal borított részek is érintettek – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Fák között, legelőn tombolt a tarlótűz Csinódon
2024. április 01., hétfő

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás

Több mint másfél évtizede indult útjára Hargita megyében szervezett módon a húsvéthétfői locsolás, amikor népviseletbe öltözött férfiak, legények járják a portákat, és vödrökbe töltött vízzel locsolják meg az őket népviseletben váró lányokat, asszonyokat.

A közösséget erősíti és a hagyományokat élteti a húsvéthétfői locsolás
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!