
A csütörtök kora reggel posztolt kép tanúsága szerint igencsak télies útviszonyok vannak Máréfalvánál
Fotó: Udvarhelyszéki Közlekedési Infó/Facebook
Két autó ütközött össze csütörtök reggel Fenyéd és Máréfalva között, a baleset következtében egy személy elhunyt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság.
2024. január 25., 08:212024. január 25., 08:21
2024. január 25., 09:532024. január 25., 09:53
A Hargita megyei tűzoltóság elsődleges tájékoztatása szerint egy 44 éves nőt ki kellett szabadítaniuk az egyik megrongálódott járműből, majd későbbi közlésük szerint a helyszínre vezényelt mentőszolgálati egységnek újra kellett élesztenie, de nem sikerült, az áldozat életét vesztette.
A járművet vezető, 54 éves sofőr pánikrohamot kapott, illetve vállfájdalomra panaszkodott, őt egy SMURD-egység látta el a helyszínen, majd szállította a székelyudvarhelyi kórházba. A balesetben érintett másik jármű sofőrje nem szorult egészségügyi ellátásra – közölte még a tűzoltóság.
Kiadta a balesettel kapcsolatos jelentését a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság. Tájékoztatásuk szerint csütörtök reggel hét óra körül riasztották a székelyudvarhelyi rendőrséget, hogy baleset történt a 13A országúton. A rendőrség elsődleges, helyszíni vizsgálatai után megállapították, hogy egy 55 éves, máréfalvi nő vezette a személyautót, jobbján pedig egy 45 éves, szintén máréfalvi nő utazott. Megcsúsztak a járművel, és összeütköztek egy szemből érkező haszongépjárművel, amelyet egy 42 éves, székelyudvarhelyi férfi vezetett. A baleset következtében a személyautó utasa elhunyt – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy mindkét sofőrt tesztelték, amelyek eredménye szerint egyikük sem fogyasztott alkoholt a balesetet megelőzően. Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folytatják a vizsgálatot.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.