
Se online, se az iskolában? Hamar változik az oktatási helyzet Romániában
Fotó: Veres Nándor
A húsvéti vakáció kiterjesztését jelentette be az oktatási miniszter – írta meg a Krónika. A lapban vázolt elképzelés szerint úgy hirdetnék meg a tavaszi vakációt, hogy a római katolikus és az ortodox húsvétot is magába foglalja.
2021. március 23., 18:082021. március 23., 18:08
2021. március 23., 21:412021. március 23., 21:41
Sorin Cîmpeanu tárcavezető szerint az április hónap mutatkozik a legnehezebbnek járványügyi szempontból, így
Magyarázata szerint a húsvéti vakációnak egész áprilisra való kiterjesztése csökkentené a mobilitást, amit az egyre súlyosbodó járványhelyzet, a kórházak telítettsége tesz szükségessé.
Ami az érettségit illeti, a Krónika úgy értesült, hogy azt továbbra is a tervek szerint szerveznék meg, március 31-ig pedig a próbaérettségit és a próbaképességvizsgát is letudnák. A 4. és 6. osztályosok felmérőit a tervezett időpontokban tartanák – hivatkozik a Krónika a G4Mediára, amely a szenátusban szervezett közvitán felszólaló miniszter szavai alapján vázolta az egy hónapos vakációt.
Idén a római katolikusok április 4-én ünneplik húsvét első napját, míg az ortodox húsvét május 2-án lesz. A tanév szerkezetében mindkét időszakra egy-egy hét vakáció szerepel.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter kedden tartott sajtótájékoztatóján pontosította, hogy az általa javasolt módosítások értelmében a három héttel meghosszabbított tavaszi vakáció április 2-a és május 4-e között lenne, a nyolcadik osztályosok képességfelmérője pedig július 5–8. között, az érettségi vizsga viszont maradna a helyén, június 28-a és július elseje között – írja az Agerpres hírügynökség. A tanári versenyvizsgákat és a véglegesítő vizsgát a korábban beütemezett időpontokban tartják meg. A második félév időtartama nem változik.
A tárcavezető szerint az egy hónapos szünidő a következő előnyökkel járna:
csökkenne a mobilitás áprilisban, amely a legnehezebb időszaknak ígérkezik a pandémia szempontjából;
meg lehet majd szervezni az érettségi vizsgát a kitűzött időpontban (noha a kompetenciavizsgákat a tavalyi évhez hasonlóan valószínűleg az írásbeli vizsgák után szervezik meg);
a végére lehet járni március 31-éig a próbavizsgáknak (érettségi és képességfelmérő);
a kitűzött időpontban megszervezik a negyedikesek és hatodikosok országos felmérőjét.
Cîmpeanu elismerte, hogy a tavaszi vakáció meghosszabbítása egy sor hátránnyal is járna. „Az érettségi a helyén marad.
A második osztályosok felmérőjét, amely eredetileg április 20-án lenne, májusra költöztetnénk” – mutatott rá a miniszter. Hozzátette, megpróbálják megtalálni a legjobb megoldást ahhoz, hogy az iskolai év minél kisebb mértékben boruljon fel.
Az érettségi időpontját azért nem kellene elmozdítani, mert ezzel az egyetemi tanév is borulna, nem lehetne megszervezni a nyár folyamán a felvételiket – érvelt a miniszter.
Igen lassan halad a Csíkszeredát, Csíkcsicsót és Madéfalvát is elkerülő új útvonal terveinek elkészítése, még a megvalósíthatósági tanulmányt sem véglegesítették. Számos tényező gátolta a folyamatot, a munkálatok elkezdése még évekbe telik.
Fényt a léleknek mottóval szervezik meg a 32. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, amelynek központi témája a testi és lelki traumák megjelenése a könyvekben. November 12-15. között nyolcvan program közül lehet választani.
Vallási zarándoklatra gyűltek össze a hívek Jászvásáron, amikor két férfi szerdán délután átlépte a katedrális bejáratánál felállított kordonokat.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt a testén. Az ítélet nem jogerős.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Zajlanak a veszélyessé vált fák gallyazási, metszési és kivágási munkálatai Csíkszeredában.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve hogy a párt ellenzékbe vonul – jelentette be az ülés után Ionel Bogdan pártszóvivő.
A képviselőház által szerdán elfogadott másik törvénytervezet szerint az egészségbiztosítási rendszer biztosítottjai szakorvosi recept alapján ártámogatott felnőtt pelenkákra jogosultak.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés alatt.
1 hozzászólás