Egy hét van még a határidőig

Bonyolult kivitelezésbe fulladt a 132-es megyei út felújítása. Többszöri határidő-módosulás után a Szentegyháza–Oklánd–megyehatár útszakasz nagyobb része elkészült, de még van tennivaló, hogy teljesen átadhassák.

Pál Gábor

2011. szeptember 19., 20:022011. szeptember 19., 20:02

2011. szeptember 19., 20:192011. szeptember 19., 20:19

2009. áprilisában kezdték el a 132-es megyei út teljes felújítását. A Regionális Operatív Program pályázata révén nyertek pénzt a kivitelezés támogatására. Már a versenytárgyalás kiírása körül adódtak problémák, ugyanis a Vegyépszer–Seviep–Multipland konzorcium által megnyert licitet megtámadta a Betonút–Drumconstruct konzorcium. Végül a fellebbezést visszavonták, így nekiláthattak a munkálatoknak.

A tervek szerint a Szentegyházától a megyehatárig terjedő 26,7 km-es útszakaszon 52 átereszt kellett készíteni, 25 kisebb és három nagy hid feljavítását elvégezni, valamint 12 új hidat is kívántak építeni. Időközben, 2010-ben kellemetlen helyzet alakult ki, ugyanis a nyertes konzorcium fővállalkozója csődöt jelentett, így leállt a projekt. Jeleneleg az átereszeknél és hidaknál nincs aszfalt, helyenként a úttesten is előbukkannak a gödrök.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnökét többszöri próbálkozásunk során sem értük el telefonon. Legútóbb júniusban nyilatkozott a 132-es megyei út felújításáról, az Udvarhelyi Híradó SMS-vélemény rovatában így írt: „a DJ132 megyei út uniós pályázatból való felújítási munkálatai már 80 százalékban megvalósultak. Kis késés adódott, a munkaleállást a kivitelező konzorcium egyik tagvállalatának átszervezése okozta, de hamarosan újrakezdik és befejezik a hátralévő aszfaltozásból és hidak felújításából álló munkálatokat, amelyek befejezésének hivatalos határideje az érvényben lévő finanszírozási szerződés szerint 2011. szeptember 27. Ami a felszakadó aszfaltréteget illeti, abban az esetben, ha záró aszfaltréteg (kopóréteg) hibásodott meg, kérem, jelezzék fénykép mellékelésével az info@borbolycsaba.ro e-mail címen, és azokat a kivitelezővel a garanciára félretett pénzből kijavíttatjuk.”

Egy hét múlva elérkezik a határidő, de egyelőre még nem lehet munkagépeket látni az útszakaszon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés