
Fotó: Barabás Orsolya
Elindult a visszaszámlálás, hiszen már kevesebb mint egy hét maradt az Egyfeszt összművészeti fesztivál kezdetéig. A szervezők Gyergyószentmiklós mellett a gyergyószéki községek programjaira is felhívják a figyelmet, ahol szintén színes, tartalmas és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket augusztus 4-7. között.
2022. július 28., 17:292022. július 28., 17:29
Augusztus 4-től felélénkül az élet a Gyergyói-medencében az Egyfeszt összművészeti fesztiválnak köszönhetően. Barti Tihamér, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke a rendezvény előtti utolsó sajtótájékoztatón kiemelte, hogy ez egy olyan projekt, ami az egész medencéé, az összes település számára fontos a turisztikai és kulturális kínálat bővítése, ezt vallják, hiszik és segítik a térség polgármesterei is.
Kassay Péter, a fesztivál főszervezője elmondta, minden gyergyói településen valami köré igyekeztek összpontosítani az oda megálmodott programokat.
Gyergyószentmiklós után Szárhegyen lesz a legtöbb program a négy nap alatt. Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere kihangsúlyozta, hogy a programkínálatban a Lázár-kastélynak nagyon fontos szerepe van.
A nap fénypontjai mindig az esti koncertek lesz, a világzene különböző műfajai bemutatkoznak” – emelte ki a polgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy augusztus 7-én, vasárnap délben lesz a Szármány-hegyen a Szent Antal kápolna búcsúja.
Gáll Szabolcs, Alfalu polgármestere szerint a rendezvény tavalyi nagy sikere indokolja, hogy hagyomány váljon az Egyfesztből, aminek gazdasági és kulturális téren is hozadéka lehet.
– fűzte hozzá.
Puskás Elemér, Ditró polgármestere örömét fejezte ki, hogy tavaly sikerült elindítani a Gyergyói-medencében egy nagy közös vállalkozást, amelynek keretében lehetőség van a közös értékek megmutatására. „Nagy tisztelettel várok mindenkit, hogy jöjjön Ditróba, mert olyan élményben lesz része, mint az Erdő Házának növény- és állatvilága, a sóbirtok, a zenei kínálat, vagy éppen a kisvonat, amelyen utazva megismerheti a községet, de
– mondta.
Remetén többek között vezetett kerékpártúra lesz a Kicsibükkbe, Offroad túra a Görgényi-havasokba, de lesz citeratalálkozó és ekkor rendezik a X. Gyergyói tánc- és zenetábor megnyitó ünnepségét is. A Csomafalvára látogatók hőlégballonozhatnak, borízzel, mesterségekkel ismerkedhetnek, farmlátogatáson vehetnek részt.
Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetője a gyergyószentmiklósi zsinagógában helyet kapó Képzőművészeti udvar programját ismertette, kiemelve, hogy délelőtt minden nap a gyerekeknek lesznek érdekes workshopok, például agyagillusztráció, délután és este pedig komoly- és régizene-koncertekkel várják az érdeklődőket.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivál megnyitó ünnepsége augusztus 4-én 17 órakor lesz Gyergyószentmiklós főterén. A rendezvény teljes programkínálata és minden fontos információ megtalálható az egyfeszt.ro honlapon.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!