Hirdetés
Hirdetés

Egy eddig ismeretlen Szent László-falképre találtak a restaurátorok

•  Fotó: Szabó Tekla

Fotó: Szabó Tekla

Turisztikai szempontból is hasznosítható egy-egy település templomának restaurált freskója – vallja Kiss Loránd marosvásárhelyi restaurátor. Pozitív példaként a Medgyes melletti Szászivánfalvát említve, ahol egy hatalmas falképegyüttest tártak fel, illetve restauráltak.

Antal Erika

2017. november 26., 11:052017. november 26., 11:05

2017. november 26., 11:052017. november 26., 11:05

A szászivánfalvi templom – amelynek helyreállítása egy nagyobb európai uniós program része volt, és ahol a Szent László legendára bukkantak – most ennek köszönhetően látogatókat vonz.

Idézet
Ez mindig attól függ, hogy van-e erre emberi kapacitás az illető településen, amely működtetni tudja, népszerűsíteni, vagy valaki, aki felkarolja ennek a népszerűsítését a médiában, tanulmányt készítsen, kiemelje, hogy ez miért fontos

– hangsúlyozta a szakember.

Hirdetés

Az utóbbi egy-két évben Maros megyében végzett feltárási és restaurálási munkálatokról szólva Kiss Loránd a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, Szentdemeteren dolgoznak jelenleg, a római katolikus templom északi szentélyében a gótikus falképeken, illetve Nyárádszentlászlón az unitárius templomban már nagyjából be is fejezték a szentély gótikus falképeinek a restaurálását.

Egy másik izgalmas, sokat ígérő műemlék a nyárádszentmártoni unitárius templom, ahol tavaly végzett kutatások során a szentélyben és a diadalíven kerültek elő középkori falképek.

Idézet
Egy ilyen kutatást úgy kell elképzelni, hogy az ember kis ablakokat, kazettákat nyit a falra, a rétegrendből azonosítani tudja, hogy itt egy festett réteg van, a kiterjedését is megróbálja meghatározni, valamint a korát megállapítani. A sorrend tehát a feltárás, a restaurálási terv és a teljes helyreállítás

– magyarázta a restaurálási munkálatok sorrendjét a szakember.

Nemrég a Szeben megyei, de Maros megye közvetlen szomszédságában lévő Somogyom településen

egy eddig ismeretlen Szent László freskótöredékre bukkantak a restaurátorok.

A freskó keletkezésének időpontja valamikor a 14. század vége és a 15. század legeleje közötti időintervallumba tehető – mondta érdeklődésünkre Kiss Loránd, aki azt is elárulta, hogy

önkéntes munka keretében végzett tetőjavítás, sürgősségi beavatkozás és falkutatás során bukkantak rá Erdély egyik legkiterjedtebb Szent László legendát ábrázoló falképegyüttesére.

Ahhoz, hogy feltárják és restaurálják, természetesen be kell tartani a sorrendet és megszerezni az ilyenkor szükséges engedélyeket.

Egy másik falfestmény, amely a közvéleményt foglalkoztatta, a Kiszsolnán talált falfestmény-töredék a romos evangélikus templomban. Ennek megmentése, a templom szentélyének a helyreállítása érdekében megállapodás született a Beszterce megyei önkormányzat és a magyar állam között. Bizonyos munkálatokat már elvégeztek, a továbbiakban a restaurálási tervet kell elkészíteni, valamint megvárni, míg az építő a szerkezetmegerősítést elvégzi a boltozatokon, mert az most még életveszélyes. Jelenleg a munkálatok szünetelnek, de a remények szerint tavasszal folytatódnak – mondta Kiss Loránd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés