
Illusztráció
Fotó: Thomas Campean
A statisztikák szerint az idei az elmúlt négy év legdrágább karácsonya, hiszen a felmérések szerint csak élelmiszerre 100 lejjel többet költenek a romániai családok, mint négy évvel ezelőtt. Egy családnak átlagosan 700 lejbe került az ünnepi asztal megterítése, ami 40 lejjel többet jelent, mint tavaly.
2017. december 27., 12:152017. december 27., 12:15
2017. december 27., 12:162017. december 27., 12:16
Míg 2013-ban a romániaiak átlagban 600 lejre, egy évvel később pedig 602 lejre vásároltak élelmiszert, 2015-ben már 638 lejre, tavaly pedig 656 lejre rúgott az élelmiszerekre fordított összeg. Az idei áremelkedés főként abból adódik, hogy a múlt hónapban az infláció szintje három éves csúcsot ért el. A legnagyobb áremelkedés a tojás esetében észlelhető, hiszen rövid idő alatt átlagosan 40 százalékkal növekedett a tojás ára Európában, Romániában pedig 24 százalékkal emelkedett októberben a tavalyi év hasonló időszakához képest. De sokkal többe kerül a vaj is, amelynek ára csaknem 20 százalékkal nőtt meg. A citrusfélék közel 14 százalékkal, a disznóhús öt és fél százalékkal, a bor pedig egy százalékkal drágult.
A zsebekben azonban nem érződik az elmúlt hónapok gazdasági növekedése. „Ha az emberek túl sok pénzt kapnak rövid időn belül, nincs amire költeniük, csak azokat vásárolják meg, amiket eddig is, illetve az import termékeket. Gyorsabb infláció-emelkedés észlelhető, mint amire számítanának az emberek” – fejtette ki a Capital.ro-nak Dragoş Cabat gazdasági elemző.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!