
Fotó: László Ildikó
Térköveztek és zöldövezetet rendeztek az udvarhelyi városi strandon, most pedig a medencék felületének javításán dolgoznak, hogy minden készen legyen a június elejére tervezett nyitásra.
2024. június 02., 11:232024. június 02., 11:23
Egy ideje már látni lehet, hogy készülnek a strandszezonra Székelyudvarhelyen: napok óta munkálkodnak a városi strand területén. Zörgő Noémi, a városháza sajtószóvivője kérdésünkre elmondta, a tavaszi metszések idején a strand területén lévő fákat is megmetszették, hogy a lehulló virágok és levelek ne szennyezzék később a medence vizét.
A zöldövezet rendbetételét követően térkövezés kezdődött a strand bejáratánál található részen, ahol nyaranta a büfék, illetve a hozzájuk tartozó asztalok és székek kapnak helyet. A kivitelezők
Fotó: László Ildikó
Két éve a városházának sikerült beszereznie egy tisztító robotgépet is, amelynek segítségével rendszeresen takarítják a medencéket, hiszen minden nap zárás után beindítják, ezáltal jobb vízminőséget tudnak biztosítani a strandolóknak.
Kérdésünkre, hogy mikorra tervezik a strand megnyitását, a városháza sajtósa azt mondta, hogy az időjárás függvényében dől el a nyitás pontos időpontja, de mindenképpen június elején lesz esedékes a nyitás.
Fotó: László Ildikó
A szóvivőtől azt is megtudtuk, hogy a jegyek ára tavalyhoz képest nem változott. Ennek megfelelően
az 5 év alatti gyermekek ingyen léphetnek be a strandra,
18 év alattiaknak és nyugdíjasoknak a délutáni és esti sávban mindössze 6 lejt kell fizetniük, az egész napos jegyért pedig 10 lejt.
Ugyancsak 10 lejbe kerül felnőtteknek, ha csak délután vagy este mennének a strandra,
az egész napos felnőttbelépő pedig 15 lej lesz idén.
Ebben a szezonban is lesz lehetőség családi jegyet váltani: két felnőtt és legkevesebb két, legtöbb öt kiskorú gyermek 40 lejért strandolhat.
A székelyudvarhelyi városi strand a már megszokott időintervallumban fog nyitvatartani, azaz naponta 8 és 21 óra között várja a fürdőzőket.
Fotó: László Ildikó
Fotó: László Ildikó
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!