
Egy évtizede, hogy tudatosan is építik Szent László kultuszát Szépvízen
Fotó: Gecse Noémi
Szent László-havának harmadik eseményét tartották kedden Szépvízen: az érdeklődők az elmúlt tíz évről dokumentumfilmet és fotókiállítást is megtekinthettek a polgármesteri hivatal épületében.
2017. június 20., 17:502017. június 20., 17:50
Megtelt érdeklődőkkel a szépvízi önkormányzat épületének pinceterme azokkal az érdeklődőkkel, akik a Szent László nyomában Szépvízen című dokumentumfilm bemutatójára érkeztek. Az összegyűlteket Ferencz Tibor polgármester köszöntötte, és egy, a hétvégén Budapesten a lengyelség napja alkalmából elhangzott gondolatot osztott meg velük:
Fotó: Gecse Noémi
A községvezető megjegyezte, hogy habár az elmúlt tíz évben számos rendezvényt szerveztek településükön is, mégsem tudatosult benne ezen találkozók említett ereje.
Tisztázta azt is, hogy habár Szépvíz és Szent László öröksége is jóval több mint 10 esztendős, a keddi esemény azért kapta a Tíz év Szent László nyomában Szépvízen elnevezést, mert ennyi ideje, hogy
Azóta feltárták a Szent László-emlékhelyet, teret építettek ki, szobrot állítottak – sorolt csupán pár példát az elmúlt tíz évből az elöljáró. Ezt követően bemutatták a Berszán-Árus György és Daczó Dénes által összeállított dokumentumfilmet, majd akik az elmúlt tíz évben aktívan részt vettek a helyi Szent László-kultusz alakításában, megoszthatták tapasztalataikat egymással, a résztvevőkkel.
Fotó: Gecse Noémi
A keddi esemény zárómozzanataként a polgármesteri hivatal emeleti termében megnyitották Kristó Róbert fotókiállítását, amely az elmúlt tíz év Szent László örökségéhez kapcsolódó szépvízi eseményeket dokumentálja. A fotók készítője érdeklődésünkre elmondta, a Csíki Hírlap indulásakor Daczó Dénes kollégájával többségében vidéki eseményekről írtak, fotóztak az újság számára, így ismerték meg jobban a szépvíziek Szent László-kultuszát, és dokumentálták az ahhoz kapcsolódó eseményeket.
Fotó: Gecse Noémi
Az elmúlt évek történéseit megörökítő, kordokumentumnak számító fényképek kiállítására az emlékév alkalmából
amelyek többek között a Szent László forrás és kő felkutatását, a kápolna feltárását, valamint a szoboravatás egy-egy pillanatát mutatják meg.
Szent László-hava
Egy hónapos programsorozattal tiszteleg településük védőszentjének a Szépvízért Egyesület az idei évre hirdetett Szent László-emlékév alkalmából. Az eseménysorozatot június hatodikán nyitották meg az erdélyi Szent László települések találkozójával, konferenciával, múlt kedden diákoknak szóló történelmi vetélkedőt szerveztek Szent László gyermekszemmel címmel. A keddi esemény után jövő kedden, június 27-én búcsús zarándoklattal tisztelegnek a szent király előtt. Idén a helyiek mellett felkérésre az érintett szomszédos települések lakói is kereszt alatt vonulnak ki a szépvízi Szent László-emlékhelyre, hogy ott közösen részt vegyenek az ünnepi szentmisén.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!