
2018-ban Garda Dezső történész részesült a díszpolgári kitüntetésben
Fotó: Szent Miklós Napok
Az előző évekhez hasonlóan idén is a gyergyószentmiklósi városnapokon adják át a Pro Urbe-díjakat és a díszpolgári kitüntetéseket. A díjakat odaítélő önkormányzat a várja a városlakók javaslatait, jelöléseit arra, hogy kit vagy kiket találnak méltónak az elismerésre.
2019. november 11., 19:322019. november 11., 19:32
Amint a városháza közli, olyan személyek jelölését várják, akik példaértékű közösség- és városépítő tevékenységet folytatnak, vagy folytattak az elmúlt években Gyergyószentmiklósért.
A díszpolgári cím erkölcsi elismerés, amellyel a település tiszteletét és háláját fejezi ki a kitüntetett személynek. Az nyerheti el, aki a közösség érdekében kifejtett tevékenységével, magatartásával eredményesen elősegítette a település anyagi és szellemi értékeinek gyarapítását, illetve a politikai, gazdasági, kulturális élet területén a település rangjának emelése, hírnevének növelése érdekében, akár rövid időtartam alatt is jelentős tevékenységet fejtett ki.
A Pro Urbe-díjat azoknak adományozzák, akik több éven keresztül kifejtett munkásságukkal kiemelkedő érdemeket szereztek a település, a város közösségének fejlődésében, illetve akik a település értékeinek hazai és külhoni megismertetésében, valamint az adott település kapcsolatainak gazdagításában.
Ahhoz, hogy a jelöltség a képviselő-testület asztalára kerülhessen, 50 személy támogató aláírása szükséges, illetve csatolni kell a dokumentációhoz a jelölt személy fényképét, életrajzát, egy kísérőlevelet, amelyből kiderül, miért tartják érdemesnek a díjra. A jelölési ívek a polgármesteri hivatal ügyfélfogadójában találhatók meg. Az elismerések odaítéléséről a képviselő-testület zárt körben dönt majd, a jelölések leadási határideje november 22.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!