
Pályakezdő rendezői díjat nyert Nagy Botond az Anyegin című előadás megrendezéséért
Fotó: Figura.ro
A Magyar Színházak 29. Kisvárdai Fesztiválján a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Nagy Botond rendezésében a Puskin nyomán készült Anyegin című előadással vett részt, mely rendhagyó módon a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban került bemutatásra a fesztivál nyitónapján, június 16-án.
2017. június 27., 17:072017. június 27., 17:07
A kilencnapos színházi rendezvény díjátadó gáláján, június 24-én a szakmai zsűri az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályakezdő rendezői díját Nagy Botondnak ítélte az Anyegin című előadás megrendezéséért – adja hírül a Figura. Mint közleményükben írják, az előadást Debrecenben nagy érdeklődéssel fogadták, a társulat közel 300 fős közönség előtt játszhatta a produkciót. Az előadást követő szakmai beszélgetésen Árkosi Árpád rendező elmondta: „szükséges az ilyesfajta bátor, provokatív rendezés, mely kimozdítja az embert a komfortzónájából.”
„Gratulálunk Nagy Botond rendezőnek és az alkotócsapatnak (díszlet- és jelmeztervező Márton Erika; színpadi mozgás George Pop; dramaturgiai konzultáns Tamás István; light designer Erőss László), az előadásban játszó színészeknek (Szakács László, Faragó Zénó, Kádár L. Gellért, Szilágyi Míra, Máthé Annamária, Bartha Boróka, Dávid A. Péter, Boros Mária, Fodor Györgyi, Vajda Gyöngyvér) és mindenkinek, aki dolgozott a produkció létrejöttén” – olvasható a Figura közleményében.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!