
Fotó: Leaders for All Egyesület/Facebook
Az olvasás élményét, valamint az újrahasznosításban rejlő lehetőségek sokszínűségét egyszerre népszerűsíti öt középiskolás diáklány Székelyudvarhelyen, akik a Leaders of All Egyesület mentorprogramjának keretén belül könyvespolcokat állítanak össze, és helyeznek el a város néhány pontján.
2024. február 24., 11:042024. február 24., 11:04
Március elejétől Székelyudvarhelyen a Sétatéren, a Márton Áron téren, illetve a Bethlen-negyedi parkban szabadtéri könyvespolcok állnak majd, amelyekről
A projektet kiötlő fiatalok most még gyűjtik a könyveket a polcokra, így arra buzdítanak minden városlakót (és nem csak), hogy adományozzák oda feleslegessé vált könyveiket, hogy azok a város javát szolgálhassák tovább.
Az adományozni kívánók a városi könyvtárban e célra kihelyezett gyűjtőponthoz vihetik be az olvasnivalókat első körben március 10-ig, a könyvtár nyitvatartási idejében, hétfőtől péntekig reggel 7:30-tól este 7 óráig, szombaton pedig délelőtt 9 órától délután 1-ig. Ugyanakkor ezzel nem zárul le a gyűjtés:
Fotó: László Ildikó
A Leaders of All Egyesület által meghirdetett programra jelentkező középiskolás lányok érdeklődési körüknek megfelelően rendeződtek egy csoportba öten, majd kezdtek bele az ötlet megvalósításába Albert Orsolya színművész és Tófalvi Attila vállalkozó mentorálasával.
Kérdésünkre elmondták, hogy csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi példára szerették volna behozni Udvarhelyre is a köztéri könyvespolcokat, hiszen mindannyian úgy gondolják, hogy
Fotó: László Ildikó
Mint mondták, gyerekkönyveket is szívesen fogadnának adományként, hiszen az anyukáknak is sokszor jól jöhet egy-egy ilyen lapozgatása a gyerek szórakoztatására. Hozzátették, bármilyen típusú, témájú olvasmányt szívesen fogadnak, hiszen céljuk pontosan az, hogy minél több olvasót megtudjanak szólítani a projekttel, attól függetlenül, hogy milyen könyveket szeret, olvas.
Terveik szerint a könyvespolcok teljes mértékben a köz javát fogják szolgálni, ennek megfelelően
Fotó: László Ildikó
A kezdeményezés ugyanakkor az újrahasznosításra is ráirányítja a figyelmet oly módon, hogy
A projektet március 16-ig kell befejezniük a lányoknak, így attól kezdve állni fognak a köz javát szolgáló könyvespolcok a már említett helyszíneken.
Eddig tisztázatlan okok miatt kisodródott és az útmenti betonsáncba dőlt egy Hargita megyei motoros Nyárádmagyarós és Szeretfalva között.
Ideiglenesen szünetel a vasúti közlekedés vasárnap este Maroshévíz és Ratosnya között, miután egy kidőlt fa ráesett a felsővezetékre és kigyulladt – közölte a vasúti infrastruktúrát kezelő vállalat (CFR SA).
Tovább apadhat a Duna a következő napokban: a Báziásnál mért vízhozam 1400 köbméter/másodpercre csökkenhet, ami a szeptemberi sokéves átlag mindössze 37 százaléka.
Több légi célpontot észlelt a védelmi minisztérium radarrendszere vasárnapra virradóan a román – ukrán határ közelében.
Akár több mint egymillió eurót is nyerhet az, akire vasárnap rámosolyog a szerencse: jelentős összegek halmozódtak fel a romániai lottójátékok főbb kategóriáiban. A legnagyobb főnyeremény ezúttal a Jokeren vár gazdára.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Két tanársegédet és két hallgatót vettek őrizetbe a konstancai Ovidius Egyetemen, miután a DNA szerint pénzért cserébe intézték el hallgatók sikeres vizsgáit. A gyanú szerint legalább 15-ön fizettek, az összegyűjtött pénz meghaladja a 37 ezer eurót.
Bennégett egy hídfőnek csapódott autóban két 16 éves fiú szombat reggel a Suceava megyei Fântâna Mare településen.
Huszonhat bűncselekményt tártak fel a román rendőrség Clean Waters 2026 elnevezésű akciójában, amelynek nyomán 22 személy ellen indult vizsgálat.
Újabb történelmi csúcsra emelkedett szombat reggel a benzin ára Romániában: egyes töltőállomásokon már 9,78 lejbe kerül egy liter standard benzin. A gázolaj ára eközben valamennyi nagyobb hálózatnál átlépte a 10 lejes literenkénti szintet.
szóljon hozzá!