
A megyeháza nagy gyűlésterme, a román és az uniós zászlókkal. Ismétlődő perek
Fotó: Gábos Albin
Újból Borboly Csaba megbírságolását kéri a bíróságtól a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), arra hivatkozva, hogy nem hajtotta végre maradéktalanul a székely zászló megyeházáról történő eltávolítására vonatkozó bírósági végzést.
2019. október 08., 09:102019. október 08., 09:10
Miután jogerős ítélet született arról, hogy nem kell kifizetnie Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnöknek a Dan Tanasă vezette egyesület által kért pénzbírságot, ugyanezen okból újabb pert indított az ADEC. Akárcsak korábban, most is azt kifogásolják, hogy
A szeptember végén iktatott keresetlevél másolatát a Hargita Megyei Törvényszéktől kaptuk meg, ahol a per tárgyalása kezdődik. A dokumentum azt kéri a bíróságtól, hogy
Ugyanakkor késedelmi kamat kifizetésének megítélését is kéri az egyesület javára. A keresetlevél szerint az alperes nem távolította el a székely zászlót a megyei önkormányzat gyűlésterméből, és a megyeháza bejáratától, erről fotókat is mellékeltek.
Az említett, 2016 októberéből származó jogerős bírósági végzés értelmében 2017 első napjaiban a megyeháza bejáratától, az épület tetejéről és a nagy gyűlésteremből levették a lobogókat, és átadták megőrzésre a történelmi egyházak képviselőinek.
Az ADEC követelése, amennyiben hely ad ennek a bíróság, több százezer lej értékű pénzbírsággal járhat. Az ugyanezen okból idén indított első pert tárgyaló Hargita Megyei Törvényszék elfogadta a megyei tanács és ennek elnöke által emelt formai kifogásokat, és érvénytelenítették a Dan Tanasă által az ADEC törvényes képviselőjeként benyújtott keresetet. Ezt az elsőfokú ítéletet a Marosvásárhelyi Ítélőtábla is megerősítette, elutasítva az egyesület fellebbezését. Mint a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálatától megtudtuk, az egyesület által a megyeháza bejáratánál látni vélt lobogó az állandó jellegű történelmi zászlókiállítás része lehet, ahol valóban megjelenik a székely zászló.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
5 hozzászólás