A moldvai csángók számára idén a csíksomlyói kegytemplomban tartották meg a több éves hagyományra visszatekintő liturgiát. A csángó misét, akárcsak a tavaly, ezúttal is Berszán atya celebrálta.
Idén kevesebb búcsújárónak volt szüksége a mentősök segítségére, mint tavaly. A legtöbb esetben ájulás miatt hívták az egészségügyi szakembereknek.
A budapesti Albert Zalán minden csíksomlyói pünkösdi búcsú alkalmával felmászik a Nagysomlyó-hegy tetején lévő „messzilátóra”. Kivéve az ideit, mivel rendhagyó módon a csendőrség hegyi alakulata őrizte az építményt.
Maradjunk hűek szent hitünkhöz, szülőföldünkhöz és anyanyelvünkhöz, hívta fel a figyelmet a csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója.
Hosszú bolíviai rabságát követően Tóásó Előd is részt vesz az idei, szabadulása utáni első csíksomlyói búcsún.
Összesen ötszázan állnak a fő útvonalakon, de mellékutakon, erdőszélen, busz- és vonatállomáson, egyéb kijelölt pontokon is felbukkannak. Kedves szóból kevés jut nekik a zarándokok részéről.
Ministránsruhás fiatalemberrel találkozunk a búcsúban, aki mint kiderült, a szolgálata kifejezéseképp öltötte magára az öltözetet. A Pest megyei diák először jár Csíksomlyón.
Temesvári házaspárral találkoztunk a csíksomlyói zarándokok tömegében, akikről hamar kiderül, hogy először járnak a búcsúban. Falatozásuk közben a kegytemplom előtti fák árnyékában kérdezzük őket: mi motiválta őket, hogy eljöjjenek Csíksomlyóra.
Csíkkarcfalváról hajnali ötkor, a környező településekről nem sokkal utána indultak útnak a gyalogos zarándokok. A plébánosok, megyebírók által vezetett keresztalják hosszú sorokban kígyóznak Csíksomlyó irányába.
Az idei pünkösdi búcsúval elérkeztünk a jubileumi Mária-év kiemelkedő eseményéhez, amelynek május 23-án, szombaton délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmiséjét nm. és ft. Jakubinyi György, főegyházmegyénk főpásztora mutatja be.
Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, a romániai örmény katolikus ordinariátus apostoli kormányzója a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat ünnepi szónoka.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Régi búcsús emlékekről beszélgettünk Márk József ferences szerzetessel.
Megtisztelőnek tekinti feladatát a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium azon négy végzős diákja, akiket az iskola vezetősége kiválasztott arra, hogy a csíksomlyói pünkösdi búcsún az egyházi jelvényeket hordozzák.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy ötéves kisgyereket, akit csütörtökön délután gázolt el egy autó Csíkszentkirályon.
Készülnek a csíksomlyói pünkösdi búcsúra a mentősök is: a Hargita Megyei Mentőszolgálat közel száz munkatársa és harminc mentőautója lesz szombaton készenlétben a helyszínen. Munkájukat önkéntesek is segítik.
Halálos baleset történt pénteken délután a 13A országúton, a hargitafürdői eltérő közelében. Az áldozat egy furgonnal ütköző motoros volt.
Eredeti formáját megtartva hétmillió forintból újították fel a csíksomlyói Hármashalom-oltárt. A pünkösdi búcsú ünnepi szentmiséjének helyszínén, az oltárszínpadnál, pénteken délben további támogatás lehetőségéről is szó esett.
Lassan halad a mezőgazdasági támogatások igénylése, habár délutánonként, sőt egyes településeken szombaton is dolgoznak az önkormányzatok munkatársai. A körülményesebb kérelem-összeállítási folyamat miatt a várt támogatási kérelmekből kevés készült el.