Maffiavezért választottak a Kós-gólyabálon

A csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola gólyabálját pénteken este tartották, ahol a nyolc gólyapárnak a maffiavezér előtt kellett bizonyítaniuk, hogy közülük válassza ki méltó utódját.

Iochom Zsolt

2015. november 01., 09:182015. november 01., 09:18

2015. november 01., 09:212015. november 01., 09:21

„Az élet iskolájában az Isten a tanár és megtanultuk már, hogy mi csináljuk a pénzt, nem a pénz csinál minket. Az emberek pénzért mindenre képesek” – gondolta magában a rablóvezér, aki előtt megjelent a tizenhat pitiáner bűnöző, a gólyák személyében. Páronként bemutatkoztak, ki-ki elmondta milyen bűntetteket követett el eddig és mik az erősségei. A főnök kérésére mindegyik pár dalra fakadt, előadásukban közismert régi dalok és napjaink magyar slágerei csendültek fel.

Miután a fiatalok alkalomhoz illő ruhát öltöttek magukra tánctudásukat is bemutatták a zsűri és a közönség előtt. A legnehezebb próba következett: a világ legbiztonságosabb lézerrendszerén kellett átjutniuk a fiataloknak, hogy megszerezzék a csodafegyvert. A próbát az is nehezítette, hogy páronként össze volt kötve egy-egy lábuk és kezük.

A főnök meghívására vele tartottak egy lakodalomba, ahol ismét megcsillogtathatták tánctudásokat, immár báli ruhában. Míg a zsűri visszavonult meghozni a döntést a nyertesek személyéről, addig a gólyák és a szervezők közös tánckoreográfiát mutattak be.

A zsűri döntése alapján a harmadik helyezett Sántha Emese és Bíró Alfonz lett, második helyen végzett Molnár Réka és Csibi Erik, míg a legjobbnak Kósa Katalin és Máté Arnold bizonyult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés