Egy szóváltást követő tettlegesség után belehalt sérüléseibe egy csíkcsicsói férfi szerdára virradóra.
A Transylvanian Art Group (TAG) képzőművészeti kiállítását nyitották meg szombaton a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
Német fiatalok társadalmi beilleszkedését segíti egy térségünkben működő alapítvány. A lelkileg sérült kamaszokat olyan környezetben helyezik el, ahol kiegyensúlyozott körülmények között élhetnek.
Parkoló autókba rohant egy ittas autóvezető a csíkszeredai Pacsirta sétányon szombat délelőtt. A kár jelentős, személyi sérülés nem történt.
Fontos, hogy karácsonykor ne csak a külső rendrakásra, a felszíni ünnepi hangulat megteremtésére figyeljenek az emberek, hanem a belső „takarításra”, rendrakásra is, hogy ne csak kint, hanem a lelkekben is karácsony legyen – vallja Ilyés Zsolt plébános.
Ragaszkodnak a hagyományokhoz, és megtartják a karácsonyi szokásokat azok a csíki fiatalok, akik jelenleg külföldön élnek, és idegenben ünneplik a karácsonyt. Hiányolják a havat, de ezzel az itthoniak is így vagyunk.
Boldogság, békesség, idill – jutott eszembe, amikor a négy csillogó gyermekszempárt megláttam. Az asztal köré gyűlve, gyertyafény mellett, meghitt hangulatban beszélgettünk arról, hogy hogyan élik mindennapjaikat, és hogyan élik meg az ünnepeket.
Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy, a csíkszeredai Brassói úton az úttesten szabálytalanul átkelő nőt szerdán délután.
Két rablótámadás történt hétfőn este mindössze egy órás eltéréssel: először egy gyimesbükki férfit raboltak ki Csíkszeredában, majd Csíkszentmártonon egy helyi férfit támadtak meg. Mindkét esetben elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.
Felmelegedés, mondhatni tavaszias időjárás volt szerdán országszerte. Csíkszeredában 12, míg Gyergyóalfaluban 11 Celsius fokot mértek – számolt be a Mediafax hírügynökség.
Felső határt szabtak a csíkszeredai távhőszolgáltató javítási és működési költségeinek, így a Goscom Rt. a város tulajdonában álló hálózat fenntartásáért az értékesített hő után gigakalóriánként 39 lejt számolhat fel az önkormányzatnak.
Augusztus közepén immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg a borszéki Nosztalgia Fesztivált, amely három napon át idézte fel a fürdőváros aranykorát. A főtér és az üdülőtelep sétányai megteltek élettel: korhű ruhákba öltözött nők, férfiak, fiatalok és gyerekek sétáltak, akárcsak évtizedekkel ezelőtt, amikor Borszék híres gyógyfürdőként élte fénykorát.
A magyar filmművészet egyik nagy klasszikusának zenés feldolgozását viszi színre év végén a Csíki Játékszín. A színpadra alkalmazott Hyppolit, a lakáj című előadást először december 30-án tekinthetik meg az érdeklődők.
Adottak a feltételek a megfelelő minőségű oktatáshoz, neveléshez az újonnan elkészült csíkmadarasi elemi iskolában – emelte ki a madarasi polgármester és iskolaigazgató is szerdán, az épületnél tartott átadás előtti terepszemlén.
Nem lesz fehér karácsony Székelyföldön sem, havazásra csak az új évben számíthatunk a meteorológusok előrejelzése szerint.
A székelyföldi húspiac csak nyomokban tartalmaz helyi alapanyagból készült hústermékeket, ráadásul az adalékanyagok felhasználását tekintve sincs lényeges különbség a külföldről származó importáru és a helyben előállított húskészítmények többsége között.
Összesítettük, hogy idén hány határozattervezetet tűztek napirendre a csíkszeredai önkormányzati képviselők, illetve ezeknek kik voltak a kezdeményezői. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan lesz egy ötletből elfogadásra váró tervezet.
Egyedi produkciót hozott létre a tűzzsonglőrködéssel foglalkozó Török Csongor, illetve a ritka hangszereken is játszó Ádám Julcsi. A Láng-hang elnevezésű ötperces produkció kulturális események részeként mutatható be.
A harmadik negyedévi gázolajár-támogatás folyósítását is elindította a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) a korábban ígért aszálykár-enyhítési és agrár-környezetgazdálkodási támogatások kifizetése mellett.