Fotó: Kristó Róbert
Idén is meghívásos alapon szervezték meg Zsögödfürdőn a Cari Vendégházban a Zsögödi Nagy Imre Alkotótábort. Huszonhárman vesznek részt, ezúttal több szobrászt hívtak meg, mivel – ahogy a tábor művészeti vezetője, Szabó András formatervező-kurátor lapunknak kifejtette – egy Nagy Imre-díjat szeretnének alapítani, és ehhez kellene egy olyan plakett vagy szobor, amelyet elismerésként oda lehetne ítélni a kitüntetendő képzőművészeknek.
2012. augusztus 27., 19:572012. augusztus 27., 19:57
„Nagy Imre volt a folyamatos csíki művészeti élet megteremője, s helye Erdély-szerte a vezető művészek sorában volt. Az erdélyi magyarság szellemi-művelődési életének egyik emblematikus képviselője, nevét a magyar kultúrkörön belül Erdéllyel azonosítják, akárcsak a Bethlen Gáborét, Kós Károlyét, Márton Áronét. Zsögödöt pedig úgy tartják számon, mint Kolozsvárt, Marosvécset vagy Csernátont. Környezete nemcsak mint művészt, hanem mint a maga és bárki igazságáért bármikor kiálló és szót emelő polgárt is tisztelte. Illő, hogy közösségünk az ő nevével fémjelzett művészi alkotómunka elismerésére szóló díjat alapítson Kárpát-medencei magyar képzőművészek, művészettörténészek, esztéták, műgyűjtők és műpártolók jutalmazására, aminek átadása remélhetőleg minden esztendőben a Csíkszereda Városnapok díszeseménye lesz” – véli Szabó András.
Neves szobrászokat hívtak meg, az anyaországból a Sopronban élő Szentpéteri Tibor, Ferenczy Noémi-díjas iparművész, egyetemi tanár érkezett, szintén a nyugat-magyarországi városból a több mint két évtizede ott élő, de csíkszeredai származású Adorjáni Endre. Ugyanakkor itt alkotnak Erdély legelismertebb szobrászai, mint Hunyadi László Marosvásárhelyről vagy Vetró András Kézdivásárhelyről. Különben az utóbbit családi kötelékek is fűzték Nagy Imréhez, és Hunyadi László szintén jó barátja volt a zsögödi művésznek. Bocskay Vince szovátai szobrászművész is meghívást kapott, aki a Magyar Művészeti Akadémia tagja, sajnos egészségügyi okok miatt nem lehet jelen, de ahogy Szabó Andrástól megtudtuk, alkotását elhozza majd a táborzáró kiállításra, amely vasárnap nyílik a Pál Aukciósház és Galériában. Szintén otthon dolgozik Dóczy András csíkszeredai szobrász, rajta kívül még Bara Barnabás érkezik a városból.
Az idei tábor egyik legfontosabb célkitűzése tehát a Nagy Imre-emlékplakett elkészítése, ott jártunkkor, hétfőn délután észleltük is, hogy főképp a zsögödi festőről kerültek elő fotók, illetve önarcképek reprói. Vetró Andrást például a Noé bárkája felé című Nagy Imre-festmény ragadta meg, ezt készítette el agyagból. Hunyadi László Nagy Imre kalapos önarcképét vette mintául, ezt vélte a művészről készült legjellegzetesebb és legmarkánsabb portrénak.
A tábor idei kiemelt meghívottját, Márton Árpád képzőművészt is alkotás közben találtuk. Őt nem köti a téma, ahogyan a szobrászokat, mint mondta, próbál úgy az elődjének, egykori mesterének a nyomába lépni, hogy ugyanazt a zsögödi tájat képezi le, csakhogy huszonegyedik századi interpretációval. Hozzátette, nagyon örül, hogy teljesülhetett bizonyos mértékben Nagy Imre álma, aki a Nagybányai Művésztelephez hasonlóan Zsögödben szeretett volna hasonló alkotótelepet létrehozni a negyvenes évek elején. Persze a második világégés és az ezt követő rendszer meghiúsította terveit, de ők minden támogatást megkaptak tőle, amikor is Gaál András képzőművésszel és Zöld Lajos újságíróval közösen létrehozták a Szárhegyi Művésztelepet.
„Gaál Andrást és engem Nagy Imre barátjává fogadott. Alkotói atyáskodással igazgatta lépteinket, nagy örömünkre szolgált, hogy az egyetem elvégzése után lehetett egy mesterünk, aki reánk figyelt, és aki ugyanakkor tekintéllyel bírt a hivatalos közegekkel szemben is. Hallgattak rá, féltek a dörgő szájától, mert ő mindent megmondott, ami a szívén volt, és mindig ki tudta harcolni az igazát.”
A táborba meghívták Bakó Klára és Csibi Orbán Zsófia csíkszeredai textilművészeket, illetve Csiky Szabó Ágnes textilművészt Marosvásárhelyről. A grafikusokat Vetró B. Zsuzsa képviseli Kézdivásárhelyről.
Folytatják a tavalyi hagyományt: fiatal diákokat is megszólítanak, hogy az idősebbektől lessék el a mesterséget. Idén Przibiszlawszky Renáta, illetve György István tizenegyedikes művészeti szakközépiskolásokat hívták meg Csíkszeredából. Ezenkívül Moldován Zsolt amatőr festőművész van jelen, akinek a vezetésével a rajz iránt fogékony két gyermekvédelmi gondozott diák tanul.
A „tábor krónikásai” Szabó Attila fotóművész, Túros Eszter művészettörténész és Székely Dénes webdesigner Csíkszeredából.
A tábor főtámogatói a Csíki Székely Múzeum és a Hargita Megyei Szociális Gondozás és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság.
szóljon hozzá!