
Fotó: Gecse Noémi
A Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ udvarát tették szebbé a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet programjának révén.
2016. szeptember 06., 17:422016. szeptember 06., 17:42
A zöldesítés eredményét kedden nyílt nap keretében mutatták meg az érdeklődőknek. Antal-Dászkel Ildikó, a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ igazgatójaként, ugyanakkor az Elfi Egyesület elnökeként is köszöntötte a nyílt nap résztvevőit a projektzáró rendezvényükön.
„Tavaly októberben költöztünk ide a Szent Anna Elhelyező Központ értelmi fogyatékkal élő, valamint tanulási nehézségekkel küzdő fiataljaival, viszont akkor, a tél közeledtével nem tudtuk a kertet, a zöld övezeteket kialakítani. Idén tavasszal kihasználtuk a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös Zöldövezet programját, sikeresen pályáztunk a Zöld Központ projektünkkel” – ismertette a részleteket a központvezető. Ennek a munkának az eredményét mutatták be.
„Az a legszebb a projektben, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek aktív részvételével valósult meg” – büszkélkedett a központ vezetője. A központ fiataljai segítettek ugyanis az asztalok összeállításában, a fák, virágok ültetésében, a minierdő létrehozásában, a mezítlábas terápiás ösvény kialakításában, ugyanakkor ökonevelésben, ökogazdálkodási képzésben is részesültek.
Mindezen munkálatokra 8700 lejt kaptak a pályázat kiíróitól, a projektet április-szeptember között bonyolították le. Összesen 90 fát, 70 cserjét, 300–400 virág- és fűmagot ültettek el. A Haladás utcai hét családi típusú házban több mint 80 fiatal él.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!